12 °C Budapest

Mobiltelefonozással lendítik fel a fiatalok a magyar vállalkozásokat

2017. május 1. 18:01

Legtöbbször együtt szokás emlegetni az Y és a Z generációkat, bár sokszor különbözik a munkamoráljuk, azonban mindkét generációra jellemző, hogy egyszerre több dologgal képesek párhuzamosan foglalkozni (multitasking). Az X generációhoz viszonyítva gyorsabban reagálnak, és képesek könnyedén egyik feladatból a másikba átállni, ami persze személyes attitűd kérdése is, viszont megtanulható, elsajátítható. Napjainkra jellemző a menedzsment hozzáállásának pozitív változása, egyre többen ismerik fel, hogy fontos az odafigyelés, a kommunikáció, és így az egyén előtérbe kerülésével hatékonyabbá tehetők a munkafolyamatok.

A személyiség nagyban befolyásolja a csoport munkavégzését, időgazdálkodását. Az Y, Z generációktól rendkívül sokat lehet tanulni, tulajdonképpen görbe tükröt tartanak az X generáció elé. Személyiségfüggő, hogy mennyire kell elmélyüljön valaki egy adott munkában, de akinek könnyebben megy az átállás egyik feladatból egy másikba, az segíthet másoknak ennek az elsajátításában. A fiatalabb generációnál tapasztalható az okostelefonok állandó jelenléte és használata, ami a "lemaradok valamiről" érzéssel párosul.

Nagy arányban látni egy-egy MOTIMENT (mozdulat és hatékonyság mérés) mérés során, hogy hullámzik a teljesítmény ilyen impulzusok mentén. A munkahelyi mobiltelefon használatának tiltása helyett szembesítsük őket a fáradási görbéikkel - különös figyelemmel a hibás időgazdálkodásra visszavezethető okozókra -, így könnyebben megtaníthatók, hogyan menedzseljék jól az idejüket. Miután az Y és Z generációnak a kezdetektől rendelkezésére áll az informatika, készségszinten megtanulták a különböző eszközöket használni. Ez hozott egy olyan fejlődést az életükbe, ami során rendkívül gyors lett számukra az információhozzáférés, ezért a mélyebb információ nem érdekes nekik, ellentétben az X generációval, akik viszont nehezebben engedik el a berögzült szokásokat.

Az Y és Z generációk által rutinszerűen alkalmazott fogások, amelyek megtanulhatók:

  • 10 ujjas vakon gépelés
  • a chat alkalmazások részévé váltak a napi munkavégzési rutinnak
  • mozaik szavak és rövidítések használata munkahelyi környezetben is (hasonlóan, mint a magánéletben pl.: Facebook használata során)
  • digitális bennszülöttek, nem ragaszkodnak a papírhasználathoz, alig használnak nyomtatót
  • gyorsabb az információáramlás, köszönhetően a különböző okostelefon applikációknak
  • gyorsabban elsajátítanak számítógépes ismereteket - ezért lerövidül az új munkába álló betanulási ideje

A fiatalabb generációknál jobban összemosódik a munka és a magánélet, ezek a fiatalok általában már a munkahelyen keresnek és találnak barátokat, közös programokat szerveznek és együtt járnak szórakozni. Nem jellemző rájuk a tipikus "8-tól 5-ig" munkarend, így sokszor előfordul, hogy a leghatékonyabb időszak, nem ebbe az idősávba esik.

Az X generáció pozitív jellemzői a munkafolyamatokban:

  • nagyobb a munkafegyelmük és türelmesebbek
  • tapasztalatukból adódóan megfontoltabbak (bár ezáltal akár lassabbak) a döntéshozatalban
  • nem a leggyorsabb hanem a legjobb megoldásra törekednek
  • jobban terveznek, alaposabbak, kevesebb hibával dolgoznak
  • jobban tudják a cég érdekeit képviselni (bár ez nagyon személy függő), mert lojálisabbak egy munkahelyhez, náluk jellemzőbb a tulajdonosi szemlélet
  • gyorsabban átlátják az összefüggéseket és az esetleges mögöttes adatokat
  • hatékonyabb az időgazdálkodásuk, mert jobban ki tudnak zárni külső tényezőket
  • hatékony kommunikáció - lehet, hogy nem chatelnek olyan gyorsan, de telefonon hamarabbelintéznek dolgokat
  • jobban kizárják a külső, zavaró tényezőket

Mire figyeljen a munkaadó?

Egy banki adatfeldolgozás területen alapvető elvárás a monotonitás eltűrése, mégis egyre nagyobb az igény a "multifunkcionális" munkatársakra. Munkaidőveszteségeket okozhatnak, ha például valakit a sorozatosan érkező érdeklődő telefonok vagy folyton bevillanó e-mailek megzavarnak az épp zajló munkafázisában. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy folyamatmérés segítségével megállapítsák elsősorban azt, hogy kinél, melyik munkafolyamat, mennyi időt vesz igénybe, ehhez a munkatárs attitűdjét is tanácsos figyelembe venni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Szerencsére a vezetők részéről egyre gyakrabban tapasztalható, hogy rájöttek, az egyén előtérbe kerülésével hatékonyabbá tehető minden munkafolyamat, fontos a figyelem és a kommunikáció. Nem érdemes túlóráztatni a fáradt dolgozót, hanem a munkafolyamatokat kell optimalizálni, a munkakör betöltésére szükséges időt kell harmonizálni a dolgozó személyiségével. A adott feladatra kijelölt munkatársak különböző folyamatok közötti rotálásával változatosság vihető a munkába. A méréssel kimutatható az is, hogy melyik munkavállalónak "mi fekszik jobban", ki tud például ebéd után is ugyanolyan ritmussal dolgozni, ki az, akinél a legkisebb a helyzetbeilleszkedési veszteség.

Az elmélyülést igénylő munkákat lehetőleg ne közvetlenül ebéd előttre vagy utánra időzítsük. A közel 3700 főt vizsgáló mérések eredménye alapján elmondható, hogy látványosan csökken a dolgozók aktivitása ebéd előtt, mert ilyenkor sokan már az ebédre gondolnak az éhség miatt, utána pedig jóllakottan egy ideig még kevésbé képesek odafigyelni.

A mai fiatalok gyorsan akarnak sok területen tapasztalatot szerezni, így fontos lehet különböző cross-tréningek bevezetése, amellyel megállapítható, hogy ki milyen munkaterületen tud a leghatékonyabban dolgozni. A dolgozók teljesítménye méréssel másodpercre pontosan beazonosíthatóvá válik, így könnyebb megtalálni a megfelelő embert a megfelelő pozícióba, válasszunk akár az X, Y vagy Z generációból. Sokszor az érzés, hogy hol folyik ki az idő a kezünkből teljesen mást mutat, mint a mérés által hozott eredmény, ezért egy mindenkori ügyfél sikeres fejlődésének már alapjává vált a legnagyobb veszteségek kimutatása.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem