6 °C Budapest

Mire elkezdődik a nyári szezon, romokban lesz a hazai vendéglátás: van még kiút?

2021. február 22. 08:14

A vendéglátóipari és a turizmus ágazatban tevékenykedő vállalkozások már az első hazai megbetegedések bejelentése óta érzik a bőrükön a negatív gazdasági hatásokat. A járvány második hullámával és a régóta fennálló, szigorú járványügyi intézkedések miatt viszont jelenleg talán az eddigi legnehezebb helyzetet élik meg.

Az új koronavírus-járvány okozta gazdasági vihar egyik komoly áldozata a turizmus és a vendéglátás, de nagy kérdés, hogy van-e kiút a teljes összeomlás és csőd elől. Többen többféle módon küzdenek a túlélésért a pandémia második hullámában. A vidéki éttermeket, kávézókat és más vendéglátóipari egységeket járva azt látjuk, hogy néhol egy teremtett lélek sincs, mások a házhoz szállításból próbálnak megélni, de többen már most lehúzták a rollókat.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján mintegy 52 ezer vendéglátóhely működik Magyarországon: éttermek, kávézók, cukrászdák, diszkók, balatoni kisebb vendéglátóipari egységek (például lángosozók) de ide tartoznak az iskolai menzák is. Sok helyen már most elkezdődött az élet-halál harc: a közterhek és a bérleti díjak kifizetése, valamint a munkaerő megtartása egyre nehezebb feladat.

A szektor hathatós támogatása érdekében javalatcsomagot állított össze Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, amiben a leginkább kompetens szakértőkkel egyeztettek a legfontosabb teendőkről, a lehetséges támogatásokról, a fogyasztást élénkítő intézkedések ötleteiről, valamint az újranyitásra való felkészülésről. A javaslatcsomag részleteit a HelloVidék oldalán olvashatod.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem