7 °C Budapest

Michelin-csillag és munkaerőhiány: a vállalkozó nagykövetek is keresik a megoldást - Videó

2018. november 26. 13:00

Az OTP Nagykövet Programsorozat második eseményén hamar kiderült, miért érte meg banki nagykövetté avanzsálnia a vállalkozásoknak. Az előadások utáni csoportos foglalkozásokon egyértelművé vált, hogy azonos problémákkal küszködnek, így az erre adott válaszaik mindenki számára tanulságosak voltak: kiderült, ki, hogyan birkózik meg a munkaerőhiánnyal, a munkavállalói kiválasztással, hogyan tartja meg a legjobb dolgozóit. De nemcsak egymás tapasztalataiból gazdagodtak a résztvevők, volt olyan vállalatirányítási rendszerekkel foglalkozó cég, amely már az első alkalom után is több ügyfelet szerzett magának.

A 2018 őszén indult program azzal a céllal jött létre, hogy a pénzintézet ügyfeleivel közösen tekintse át az aktuális piaci folyamatokat, így jobban megismerve a vállalkozók igényeit, problémáit, hogy a későbbiekben ezekhez igazíthassa, finomíthassa szolgáltatásait. A vállalkozások pedig ezzel aktívan alakíthatják a banki folyamatokat, de egymástól és a meghívott előadóktól is tanulhatnak. A novemberi rendezvény sztárvendégei Széll Tamás, Michelin-csillagos séf és Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke voltak, előbbi hamar rá is tapintott az egyik legégetőbb, majd minden vállalkozást érintő problémára:

Nincs még egy ilyen szakma, ami ennyire a humán erőforrásnak van kitéve

- mondta a sztárséf, és bár a cégvezetők a legkülönfélébb szektorokból érkeztek, át tudták érezni a helyzetet.

Ez a kiscsoportos workshopok során még egyértelműbbé vált, ahol bár az elismerések és díjak szerepének megvitatása volt napirenden, hamar a munkaerőhiányra, az alkalmazottak "vadászására" és megtartására terelődött a beszélgetés, illetve arra, hogyan lehet a legtöbbet kihozni egy alkalmazottból.


Egy informatikai cég vezetői például arról számoltak be, hogy a cég és a létszám növekedésével eljutottak oda, hogy rendszeres havi értékelő meetingeket kellett bevezetniük, miután már nem láttak rá szervezetük minden tagjára.

De hogy ne kedvetlenítsék el a dolgozókat, az első meetingen, mindenkinek csak a vele kapcsolatos pozitívumokat emelték ki, vagyis mindenkit megdicsértek. Ennek az lett az eredménye, hogy mindenki kiemelkedően teljesített, mert érezték, hogy megbecsülik a munkájukat.


Egy másik cég példájából azonban az is kiderült, hogy nem mindig eredményes a "jófejkedés". Egy kisebb biotechnológia cégnél például olyan nehéz szakképzett munkavállalót találni, hogy az állásinterjúk gyakorlatilag megfordultak, már nem a jelölt győzködi a céget a megfelelőségéről, hanem a cég igyekszik eladni magát, hogy ott érdemes dolgozni. Ennek azonban az lett a hátránya, hogy sok új kolléga felmondott, amikor valamit nem megfelelően végzett el vagy hibázott és kiderült, hogy a "jófej főnök" bizony számon is tud kérni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Egy specialty kávézókat üzemeltető cég ügyvezetője pedig arról számolt be, hogy náluk már úgy hívják be interjúra a jelölteket, hogy egyből ott is maradnak próbanapra, hogy kiderüljön az alkalmasságuk. "A legijesztőbb az, hogy az országban működő 130 specilaty kávézóból 80-ban a mi egykori alkalmazottainkkal találkozom, akiket vagy átcsábították, vagy mi küldtük el őket, mert nem voltak alkalmasak." A csoportos beszélgetésen résztvevők nemcsak tapasztalatokat tudtak cserélni, de konkrét javaslatokat is adtak egymásnak a különböző problémák orvoslására, és a networking a workshop után is folytatódott.

Támogatott tartalom
Az OTP Business Nagykövet Program médiatámogatója a Portfolio Csoport.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem