13 °C Budapest

Mi lesz a beígért járulékcsökkentéssel?

2016. szeptember 1. 09:33

Az ősz folyamán nem nyúl hozzá a törvényhez a kormány, így az idén még biztos nem épül be a költségvetésbe a tervezett járulékcsökkentés. Erről Lázár János beszélt a Figyelő kérdésére a legutóbbi kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter által elmondottak alapján tehát nem valószínű, hogy ha a kormány a járulék mérsékléséről döntene a közeljövőben, arra januártól sor is kerülne. Lázár ugyanakkor nem zárta ki, hogy a jövő évi büdzsét 2017 folyamán módosítani fogják, az tehát elképzelhető, hogy év közben alakítják át a közteherviselés rendszerét - írja a Figyelő.

Ez a lap által megkérdezett adószakértők szerint nem okozna bosszúságot a munkaadók körében. Pedig feltételezhetnénk, hogy az üzleti év közepén végrehajtott járulékcsökkentés pluszmunkát jelent a bérszámfejtésen. Lőcsei Tamás, a PwC Magyarország adópartnere azonban úgy látja, a foglalkoztatók annyira várják már ezt a lépést, hogy elhomályosulnának az esetleges aggályok.

Lőcsei szerint egyébként két év alatt akár 5 százalékponttal is csökkenteni lehetne a most 27 százalékos szociális hozzájárulási adót. Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő viszont úgy, hogy évente 1 százalékpontos vágással lehetne haladni a 20 százalékos szint felé. Az a kérdés, hogy a költségvetésben mennyi pénz áll rendelkezésre minderre. Jelenleg jól el van eresztve a büdzsé, ennek ellenére a kormány nem készül a költségvetési törvény módosítására idén.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem