12 °C Budapest

Megvalósulhat az egységes áfacsökkentés a vendéglátásban?

MTI
2016. december 15. 19:02

Egységes áfacsökkentést sürgetnek a vendéglátás minden területén az érdekképviseletek, mivel 2018-tól jövedelmezőségi problémákhoz vezet, hogy csak az éttermi szolgáltatások kulcsa csökken - mondta Gál Pál Zoltán, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) elnöke egy csütörtöki konferencián Budapesten.

Emlékeztetett: a parlament döntésének értelmében az éttermi étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalomra a vendéglátás áfakulcsa két lépcsőben csökken, 2017-től 18 százalékra, majd 2018-tól 5 százalékra. Problémát okoz, hogy az áfacsökkentés csak a kereskedelmi vendéglátásra vonatkozik, a közétkeztetésre pedig nem, ami 2018-ra jelentős különbségekhez vezet, komoly versenyhátrányt okoz például a munkahelyi étkeztetésben, akár annak teljes leépülése is bekövetkezhet - mutatott rá Gál Pál Zoltán.

A szakmai szervezet ezért az áfacsökkentés egységes kiterjesztését szeretné elérni.

A VIMOSZ elnöke az egyes szolgáltatások áfájának megkülönböztetésére példaként említette, hogy a helyben elfogyasztott étel áfája 5 százalék lesz, míg ugyanez az étel elvitel esetén 27 százalékos kulcs alá esik, mivel termékértékesítésnek minősül. A megoldás az, hogy az egynemű szolgáltatásokat egységesen kezeljék, hiszen semmi nem indokolja a megkülönböztetést, ezért szükséges az egységes áfaszabályozás - mondta.

Kitért arra, hogy a szövetség üdvözli az áfacsökkentést, amivel nő a vállalkozások jövedelmezősége, ebből számottevő béremelést, eszközpótlást vagy karbantartást tudnak végrehajtani. A legmagasabb áfakulcs az unión belül jelenleg Magyarországon van a vendéglátásban, ami versenyhátrányt jelent, Luxemburgban például az adó mértéke az ágazatban 3 százalék - mondta.
György László, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető közgazdásza szerint a kereskedelmi vendéglátás áfacsökkentése jóval nagyobb áfabevétel-kiesést jelent a költségvetésnek, mint a közétkeztetésé. A közétkeztetési áfacsökkentés ennél jóval kisebb költségvetési hatással járna, miközben az ágazat terheinek csökkentésével hozzájárulna a helyi élelmiszeripar és agrárium fejlődéséhez, és több munkalehetőséget kínálna az alacsony végzettségűeknek.

Elmondta, hogy a közétkeztetésnek napi 1,5-2 millió fogyasztója van, a piaca 200 milliárd forintos, nagy tömegeket érint, jelentős foglalkoztatási hatással.

Míg a kereskedelmi vendéglátás áfacsökkentése 125 milliárd forint bevételkiesést jelent a költségvetésnek, a közétkeztetésé 21 milliárd forintot jelentene. Jelezte, hogy a kérdésben készült tanulmányukat az érintett tárcákhoz is eljuttatták.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Magony Krisztina, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi államtitkárságának munkatársa kifejtette: a kormány meghatározott keret terhére dönthetett a kedvezményes áfakulcs bevezetéséről. Jövőre a baromfihús, a tojás, a friss tej forgalmi adóját 5 százalékra, míg az internetszolgáltatás és az éttermi étkezés áfáját 18 százalékra mérsékli a kormány - ismertette.
A rendezvényt a VIMOSZ a Budapesti Gazdasági Egyetem turizmus intézeti tanszékével, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével, a Magyar Vendéglátók Ipartestületével és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetséggel közösen rendezte.

Címlapkép forrása: Getty Images Hungary

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm