Megtorpanhat a lakásépítési láz: ez egy újabb krízis kezdete?

Magyar Nemzet2019. november 18. 09:31

Mélypontra zuhanhat vissza a lakásépítés, hogyha nem lesz, ami ösztönzőleg hat az ágazatra. Jelenleg több tényező együttesen drágítja az új lakások kivitelezését, amihez csak újabb elemet jelent a jövő évtől részlegesen megszűnő kedvezményes áfakulcs. 

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke elmondta, hogy bár voltak biztató jelek erre, már az sem biztos, hogy elkészül az idén húszezer lakás - írja a Magyar Nemzet. 

Érdemben már nem bővül az új építésű lakások piaca, s ha további ösztönzők nem jelennek meg, nem is lehet erre számítani 

- fejtette ki a szakember, aki mindennek fő okát a kedvezményes, ötszázalékos áfakulcs részleges kivezetésében látja. Az első három negyedévben 10 302 lakás készült el, s mivel az év utolsó hónapjaira időzítik az átadások nagy részét, 18-19 ezer otthon készülhet el az idén. Ez csak enyhén haladná meg a 2018-as alig 18 ezres lakásszámot. - A kormányzat eddigi intézkedései, különösen az ötszázalékos forgalmi adó kellett hozzá, hogy a mélypontot jelentő évi 7500-ról elmozduljon a lakásépítések mennyisége - fejtette ki Koji László. 

A szakember hozzátette, hogy újabb kormányzati lépések hiányában két év múlva ugyanerre a szintre eshet vissza az új lakások száma. Az már most látszik, hogy lelassultak az építkezések, az engedélyek és egyszerű bejelentések számának emelkedése pedig megállt.

Az ÉVOSZ több javaslattal is megkereste a Pénzügyminisztériumot a lakásáfa kiváltására. Mivel a 2018. november 1-jén építési engedéllyel rendelkező lakásokra 2023 végéig érvényes a kedvezményes kulcs, az ÉVOSZ egyrészt e határidő kitolását javasolja. Ugyanakkor lehetővé kellene tenni, hogy a saját célra történő építkezésnél, vásárlásnál az 5 és a 27 százalékos forgalmi adó különbözetét vissza lehessen igényelni. Koji László szerint ezt területi korlátozás nélkül lenne érdemes bevezetni, mert most csak a kistelepüléseken lesz építésre, illetve felújításra szóló áfa-visszatérítés.

Az új lakások árának emelkedésében Koji László szerint több tényező játszik szerepet - ezekhez társul majd a megemelkedő forgalmi adó. Az egyik legfőbb gond az, hogy a kivitelező építőipar a legtöbbször nem tud közvetlenül a gyártótól vásárolni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Kereskedőláncok foglalják le kapacitáslekötési szerződésekkel a termékeket. Két-három kereskedői áttétel sem ritka, hogy a kivitelező hozzájusson a beépítendő anyagokhoz, szerelvényekhez. Ezt a "magyaros" helyzetet érdemes lenne alaposan kiértékelni, elemezni 

- mutatott rá az ÉVOSZ elnöke.

Címkék:
lakás, építőipar, piac, újlakás, építés,