7 °C Budapest

Megszületett a döntés: így igényeld vissza okosan az ÁFÁ-t

2019. november 10. 20:01

Már régóta problémát okoz, hogy az adóhatóság akkor sem adja vissza a már befizetett áfát az eladónak, ha a vevő a bruttó vételárat egyáltalán nem fizette meg. Az Európai Unió Bírósága (EUB) ma közzétett döntésében azonban egyértelműen leszögezi, hogy ha a követelés véglegesen behajthatatlanná vált, akkor a magyar NAV is köteles az arra jutó áfát visszatéríteni az eladónak. Ez a döntés most lehetővé teheti, hogy legfeljebb fél éven belül más érintett adózók is kérjék a behajthatatlanná vált követeléseikre jutó áfa visszatérítését - szakértő foglalta össze a tudnivalókat.

Hosszú évek óta küzdenek azzal a magyar adózók, hogy ha a vevőjük véglegesen nem tudja, vagy nem akarja megfizetni egy termék vagy szolgáltatás ellenértékét, akkor az eladó nem csak az ellenérték nettó összegét bukja el, de ráadásul még azt az áfa-összeget is, amelyet ő rendesen befizetett az államkasszába. Józan ésszel is belátható, hogy ez mennyire igazságtalan rendszer, hiszen az állam olyan áfát tesz zsebre, amelyet végső soron nem a vevő finanszíroz, hanem az eladó - írja közleményében a Jalsovszky Ügyvédi Iroda részéről dr. Fehér Tamás ügyvéd, aki összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.

A NAV (be)hajthatatlan

A múltban az adózók már számos esetben megpróbálták a bíróságok előtt kiharcolni az igazukat, és elérni azt, hogy visszakaphassák a behajthatatlan követelésükre jutó áfa összegét - eredménytelenül. 2017 végén azonban az EUB egy olasz ügyben olyan ítéletet hozott, amelyből sejthető volt, hogy az eddigi magyar gyakorlat nem tartható. Az ítélet kimondja ugyanis, hogy az adózónak az áfa visszajár, ha már szinte egészen biztos, hogy a vevő soha nem fogja kifizetni a vételárat - tipikusan azért, mert arra nem képes. Ennek leggyakoribb esete amikor a vevő felszámolás alá kerül, de lehetnek egyéb hasonló helyzetek is, például amikor a vevő ellen végrehajtási eljárás indul.

A látszólag egyértelmű, olasz ügyben hozott ítélet ellenére azonban a magyar adóhatóság az áfa visszatérítésére változatlanul nem volt hajlandó: még a közelmúltban is született olyan bírósági ítélet, amely fenntartotta a korábbi magyar álláspontot és a véglegesen behajthatatlanná vált követelésekre nem engedte visszaadni az áfát.

Az EUB friss, magyar vonatkozású döntése

A fentiekben gyökeres fordulatot hoz az EUB-nek egy magyar adózó által kezdeményezett, C-292/19 számú ügyben hozott azon végzése, amely egyértelművé teszi: ha egy követelés véglegesen behajthatatlanná vált, akkor nem dönthet úgy a tagállam, hogy nem adja vissza az áfát. Ez ugyanis összeegyeztethetetlen lenne az áfasemlegesség elvével.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Elébe mentek?

Érdekes csavar ebben a történetben, hogy idén - mikor már a fenti ügy az EUB előtt várt a döntésre - valószínűleg a magyar jogalkotó is belátta, hogy a korábbi teljes elzárkózás nem fenntartható. Ugyanakkor, mint a népmesében, hoztak is ajándékot, meg nem is: egyrészről szigorú feltételek szerint, 2020. január 1-től lehetővé tették ugyan az áfa visszatérítését, azonban ez a lehetőség nem terjed majd ki a 2016 előtt teljesített eladásokra. Annak ellenére sem, hogy a legtöbb áfa-alany esetén a 2015. év egésze és a 2014. év vége is csak a jövő év végén évül el. Ráadásul a 2020-tól életbe lépő módosítás alapján az idén még el nem évült, 2014-es évre és a 2013. év végére sem lehet kérni az áfa visszatérítését, hiszen az új szabályok még nem hatályosak.

Most még gyorsan vissza lehet kérni az áfát

A fentiek miatt tehát a most közzétett végzés az áfatörvény változása ellenére is komoly segítséget jelenthet az adózóknak. A döntésre hivatkozással ugyanis olyan milliókat vagy akár milliárdokat is visszaigényelhetnek a vállalkozások az adóhatóságtól, amelyre a jövőre hatályba lépő új szabályok sem adnak lehetőséget. Az adózóknak mostantól 180 napjuk van arra, hogy az EUB végzésére hivatkozással - és bizonyos egyéb, egyedileg vizsgálandó feltételek fennállása esetén - visszakérjék a 2016 előtt teljesített és behajthatatlanná vált követeléseikre bennragadt áfát. Fontos azonban azt is látni, hogy a 2014 vége előtti ügyletekre az elévülés miatt mindezt legfeljebb csak ezév végéig tehetik meg. Az óra tehát már jelenleg is ketyeg.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem