2019. május 25. szombat Orbán

Még egy hónap haladékot kaptak a NAV-tól a magyar adózók


Mivel számos ügyfél jelezte, hogy problémái vannak az átállási folyamattal, az Adóhatóság nyár elejére tolta a számlázórendszer új verziójának kötelező használatát. Ezt követően már pár százezer forintos tételeknél is komoly szankciókat kockáztat az a vállalkozás, amelynél a nem frissített szoftver miatt problémássá válik az adatszolgáltatás, hívta fel a figyelmet egy nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló cég.

Csak június 4-től módosulnak a számlázóprogramok kötelező, valós idejű, elektronikus adatszolgáltatásának technikai követelményei. A NAV által eredetileg már ebben a hónapban bevezetni kívánt változtatás azon vállalkozásokat érinti, amelyek legalább százezer forintnyi áfát tartalmazó - vagyis általános esetben nettó 371 ezer forintos értékű - számlát állítanak ki és annak minden adatát azonnal, online módon kell továbbítaniuk a Hatóság felé -írja közleményében a Crowe FST.

Az egyik legfontosabb változás, hogy a számlán szereplő termékhez kapcsolódó mennyiségi egységet ezután máshogyan kell kiválasztani. Az új követelmények többsége inkább a program és az Adóhatóság szerverei közötti kommunikáció technikai vonatkozásait érintik: egyes adatok ezentúl értelmezhetőbben és feldolgozhatóbb állapotban kerülnek a rendszerbe. Az 1.1-es specifikációhoz és XSD sémához kapcsolódó új követelmények leírása már február óta elérhető a NAV honlapján, és az új határidőtől kötelező alkalmazni őket. További komoly változások 2020 januárjától lépnek majd életbe. A 2.0-ás verziójú adatszolgáltatás tervezett technikai előírásait egyébként már elérhetővé tette a Hatóság, melyet az adózók május végéig véleményezhetnek.

"Mindenképpen érdemes kihasználni a hátralévő egy hónapot és felvenni a kapcsolatot a számlázó program fejlesztőjével. Az elmúlt hónapok tapasztalatai ugyanis azt mutatják, hogy nemcsak milliós, hanem akár már jóval alacsonyabb - pár százezer forintos - tételeknél is megkeresi a vállalkozásokat a NAV, ha a cég számlázó programja az automatikus adatszolgáltatást nem jól teljesíti" - hívta fel a figyelmet Földes Balázs, a Crowe FST szenior menedzsere. Hozzátette: ha a frissítés elmarad, akkor a Hatóság nem fogja befogadni a számlaadatokat, a bírság pedig az érintett számlánként félmillió forintig is terjedhet cégek esetén. 

Elsősorban azok a vállalkozások kerülhetnek a legnagyobb bajba, amelyek egyedi fejlesztésű programot használnak és nem kész számlázási rendszerből állítják ki számláikat.

KIHÚZNA A BAJBÓL 400 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. Mutatunk egy konkrét példát: kalkulátorunkban 400 ezer forintos hitelösszeget, és 48 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 11 130 forintos törlesztőrészlettel az Erste nyújtja (THM 16,70%), de nem sokkal marad el ettől az OTP 11 958 forintos törlesztőt (THM 20,73%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a MKB és a Cetelem konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum gyorskölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS