12 °C Budapest

Magyar bankszámlák tízezreit zárolták a napokban

2015. január 7. 05:57

Hiába volt figyelmeztetés (több is), a pénzmosás elleni törvény legutóbbi módosítása nyomán vállalkozói bankszámlák tízezreit zárolták január elsejével Magyarországon - értesült a Pénzcentrum.

Ahogy erre a bankok a tavalyi év folyamán többször is felhívták nem lakossági ügyfeleik figyelmét, az új pénzmosás elleni törvény miatt a tavalyi év végéig mindenkinek nyilatkoznia kellett arról, hogy ténylegesen ő a számla és a cég tulajdonosa. Ehhez egy úgynevezett "tényleges tulajdonosi nyilatkozatot" kellett kitölteni, amellyel azt ellenőrzik, hogy a számla tulajdonosa saját nevében - vagy a tényleges tulajdonos megbízottjaként - jár el. A nyilatkozat kitöltése cégformától függően természetesen változhat, ezekről a bankok honlapján lehet tájékozódni.

Az ügyfeleknek elsősorban nem az intézkedés célja (a kormány, a pénzintézetekkel együtt a terrorizmus és szervezett bűnözés ellen veszi fel így a harcot) miatt kellett igyekezniük a nyilatkozat kitöltésével, hanem mert a törvény szerint, aki elmulasztotta a tavalyi év végéig, annak január elsejével zárolták a bankszámláját. Bár a Pénzcentrum értesülései szerint a legtöbb vállalkozó eleget tett kötelezettségének, mégis sokan akadtak, akik elmulasztották a nyilatkozattételt.

Az önkormányzati ügyfeleket nem számítva kb. 196 ezer nem lakossági ügyfele van az OTP Banknak. Nagyjából 10 ezer ügyfél (kicsit több mint 5%) esetén hiányzott a megfelelő nyilatkozat 2015. január 1-jén, döntő többségük minimális számlaforgalmat bonyolít

- tudtuk meg az OTP Banktól.

A Budapest Bank már tavaly januárban megkezdte a tényleges tulajdonosi nyilatkozatok megújítását, illetve beszerzését, így az érintett vállalati ügyfélkör időben és több alkalommal kapott tájékoztatást. Ennek köszönhetően minimális volt azon számlák száma, amelyeket jogszabályi kötelezettségből fakadóan zárolnunk kellett

- mondták el a Pénzcentrum megkeresésére a Budapest Banknál.

Hasonló a helyzet a CIB Banknál is, a pénzintézet kommunikációs osztályának tájékoztatása szerint a vállalati ügyfeleik közel 90 százaléka megtette a nyilatkozatot. A szankcióban érintett ügyfelek kapcsán kiemelték:

"Nem kezdeményezhetnek ügyleti megbízást, azaz kimenő átutalási megbízást. A blokkolt számlára bejövő tételeket azonban fogadjuk, és jóváírjuk az összeget az ügyfelek számláin."

Az UniCredit Bank is több lépcsőben és több csatornán értesítette az elmúlt évben az ügyfeleit. Tájékoztatásuk szerint így az érintett vállalati, vállalkozói ügyfelek csupán elenyésző százaléka, többségében a számlán tranzakciót csak ritkán kezdeményezők nem tettek a törvény előírása szerinti nyilatkozatot. Év végi és év eleji tapasztalata a pénzintézetnek egyébként az volt, hogy az utolsó pillanatokban és még azon túl is számos nyilatkozat érkezett be, ezért arra számítanak, hogy a közeljövőben ez a minimális arány is tovább csökken.

Nekik kell(ett) nyilatkozni

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A pénzmosás elleni törvény 2013. július 1-i módosítása nyomán a jogi személyiséggel rendelkező hazai vállalkozások és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek, valamint az egyéb jogi személyek (például alapítványok, társasházak, egyesületek) képviselőjének 2014. december 31-ig írásban kellett nyilatkozni számlavezető hitelintézetüknél tényleges tulajdonosukról, amennyiben ezt korábban nem, vagy nem a jogszabálynak megfelelő tartalommal tették meg.

Ügyfeleink többsége sikeresen intézte az azonosítást, jórészt csak inaktív számlák estében volt szükség zárolásra. Az aktív vállalati FHB bankszámlák között elvétve, mutatóban akadt olyan eset, amikor a számla tulajdonosa még nem vette fel a kapcsolatot bankunkkal

- tudtuk meg az FHB Banktól.

Az MKB Bank tájékoztatása szerint pedig náluk mintegy 200 vállalkozói számlával kapcsolatban nem volt teljesíthető az ügyfél ügyleti megbízása, mert a számlatulajdonos nem a törvény szerint tett nyilatkozatot.

Meglepően körültekintőek voltak - természetesen a banknak köszönhetően - a K&H Bank ügyfelei. A pénzintézet tájékoztatása szerint ugyanis nem zároltak egyetlen vállalkozói számlát sem, mivel előzetesen megkeresték ügyfeleiket és kitöltésre kerültek a dokumentumok. Azt ugyanakkor hozzátették:

"Jelenleg mindösszesen néhány olyan alapítvány/egyesület van a K&H-nál, melyek nem felelnek meg az új PMT-nek, mivel az ő számlazárásuk, kezelésük nem normál ügymenet szerint történik (például: hatóságilag zárolt számlák, letéti számlák)."

Mit kell tenie annak, akinek zárolták a számláját?

Aki a rengeteg figyelmeztetés ellenére megfeledkezett a nyilatkozattételről, annak nem kell mást tennie, mint pótolni azt. A bankszámlák és betéti kártyák esetén - a törvényi előírásnak megfelelően - az ügyfél által kezdeményezett tranzakciókat mindaddig nem teljesíti a bank, amíg a nyilatkozatot meg nem kapja. Ha a nyilatkozatot az ügyfél leadja, onnantól zavartalanul forgalmazhat tovább a számláin. Mint azt a CIB Bank is kiemelte, a blokkolt számlára bejövő tételeket többnyire addig is fogadják a pénzintézetek.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm