12 °C Budapest

Leleplező fotók: itt tombolnak a belvárosból kitiltott beerbike-osok

2019. március 25. 14:30

Meglepő helyen bukkantak fel a belvárosból száműzött sörbiciklik - szúrta ki a Pénzcentrum olvasója. Az új hely nem túlzottan turistacsalogató, de legalább itt még szabadon lehet beerbike-ozni.

Úgy tűnik, hogy elég meglepő helyre "költözött" az egyik magyar beerbike-vállalkozás miután a főváros számos kerületéből kitiltották a sörbicikliket. A Pénzcentrum egyik olvasója a hétvégén, kerékpározás közben botlott bele az egyik nagyobb beerbike-os vállalat sörbiciklijébe:

A Közvágóhídnál, a soroksári úti OBI mögött, kb. a Budapest Parkkal szemben a Soroksári Duna-parton ment a beerbike. Egy olyan részen, ahol rajtuk kívül csak horgászok voltak, hajléktalanok tanyáznak, borzasztóan lepukkant épületek, viskók. Ráadásul a folyópart sem nagy szám, Csepel északi része van ott szemben

- írta olvasónk, aki fotókat is küldött a sörbicajról, illetve a turistacsalogatónak korántsem nevezhető környezetről. Alább a térképen is mutatjuk, hol bukkant fel a beerbike.

Az egyik fotón látható a tréler is, amivel vélhetően odavitték a sörbiciklit. Arról pontosan nem tudni, hogy a Csepel rakpartról hová vezetett a túra. Megtaláltuk azt a céget is, amely a képen látható beerbike-ot kiadja. A honlapon nem tünetették fel, hogy honnan indulnak a túrák, így arról sincsen információ, hogy innen, Csepel magasságából startolnának, vagy ez lenne az egyik végállomása a sörbiciklizésnek.

A rozsdaövezetben bukkant fel egy beerbike. Fotó: olvasónk.

Olvasónk szerint külföldi vendégek hajtották a járgányt: angolul beszéltek, szólt a zene - ami egyébként eléggé zavarta a horgászokat.

Szürreális volt a látvány. Hát nyilván nem egy Andrássy út, de az üzletnek mennie kell

- tette hozzá a szemfüles olvasónk.

A festői környezet. Fotó: olvasónk

Ráadásul nem is olcsó egy ilyen beerbike-ot kibérelni: az említett cég honlapján csak a jármű kibérlése hétfőtől csütörtökig 18 ezer forint egy órára, másfélre 27 ezerbe kerül. Péntektől vasárnapig még ennél is drágábba: egy óra 19500 forint, másfél pedig 29250. Emellé még egy "csinos csapos hölgyet" is lehet kérni, aki 6 ezer forintért vállalja, hogy segít. Emellett a minimális italfogyaszták 15 ezer forint, de 20 liter sör 18 ezer forint, 30 liter pedig 27 ezer forintba kerül. De lehet bort, pezsgőt, cidert is kérni

Vannak különleges csomagajánlatok is: a leánybúcsús például egy órára 37800, 2 órára 57300 forint - ebben benne van 5 cider, 8 üveg bor, 1 üveg pezsgő és 3 liter ásványvíz. A legénybúcsú, dekoratív csapos hölggyel és 20 liter sörrel 43500 egy órára, 2-re pedig 69 ezer forint. Még van egy prémium csomagjuk is, ami 2 órás és 30 liter sört tartalmaz, valamint egy üveg pezsgőt, hat szendvicset és a csapos hölgyet is.

Az mondjuk más kérdés, hogy egy hatfős társaság (legalábbis ennyi szendvicset adnak, így gondoltuk, ekkora társaságnak szánják a csomagot) hogyan tud meginni mondjuk egy óra alatt 20 liter sört. Ez fejenként 3,3 liter, azaz több mint 6 doboz egyetlen óra alatt, tehát tíz percenként kellene benyakalni több mint fél litert folyamatosan. Nem egyszerű feladat, ráadásul lehet, hogy képszakadás is lenne a vége.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A belvárosba már nem mehetnek

A vállalkozó vélhetően azért döntött  úgy, hogy Budapest egy kevésbé turistabarát szegletében folytatja a beerbike-túrák szervezését, mert tavaly több budapesti kerület is kitiltotta a beerbike-okat. Így pedig a pesti oldal turisztikailag frekventált részein szinte mindenhol tilos a sörbicikli, és a szabályszegőket elég keményen meg is büntetik. Jelen állás szerint tilos beerbike-al közlekedni

  • Zuglóban
  • Terézvárosban
  • Lipótvárosban
  • és Óbudán is.

A kerületek többek között azzal indoklták a kitiltást, hogy rengeteg lakossági panasz érkezett a beerbike-osokra a hangoskodás és a szemetelés miatt, illetve a lassú jármű a közlekedést is nagyban akadályozta. Ráadásul a V. kerületben az önkormányzati tulajdonban lévő gyalogutakon és gyalogos övezetekben a sörbiciklin kívül még tilos a segway, az elektromos kerékpár, az elektromos roller, a hoverboard, az elektromos gördeszka, és a riksa használata is. Aki a rendeletet nem tartja be, akár 150 ezer forintos büntetésre, vagy 50 ezer forintos helyszíni bírságra is számíthat.

Turistacsalogató helyszín, háttérben a tréler, amin jöhetett a sörbicikli. Fotó: olvasónk.

A sorozatos kitiltások után a sörbicikli bérbeadók a Népszigetre hordták ki a brit legénybúcsúzókat, és a többi sörözés közben tekerni vágyó vendéget. Ám az illetékes XIII. kerületi önkormányzat is lépett: ősztől már ott sem szabad hajtani a piajárgányokat.

Mivel a beerbike-ok használata veszélyt jelent például a gyalogosokra is, emellett az italozók hangoskodása, a szemetelés, a zöldterület és a környezet szennyezése átlépi a közösség által eltűrni köteles határt, a módosított rendelet önállóan bírságolhatóvá teszi azt, aki ilyen járművet alkoholfogyasztás céljából más rendelkezésére bocsát, de a jármű használóit is

- közölte akkor a XIII. kerületi önkormányzat. Aki mégis beerbike-ot használ a területen, az súlyos helyszíni bírságra számíthat.

A Népsziget mellet a Hajógyári-szigetre is települtek sörbiciklisek, de a III. kerület is lépett, azóta Óbudás is tilos a beerbike használata.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm