9 °C Budapest

Lehangoló adatok: ki ad így munkát a félmillió álláskeresőnek?

Pénzcentrum
2012. július 13. 16:02

Soha nem került még sor a magyar gazdaság történetében annyi cég végelszámolására, mint az idei első félévben. Hat hónap alatt a tavalyinál 61 százalékkal több, összesen 18 249 cég tulajdonosai döntöttek úgy, hogy nem működtetik tovább a vállalkozásukat. Mindemellett évek óta nem alakult olyan kevés cég, mint idén június végéig.

Az év első felében az összes vállalkozás 2,9 százaléka döntött a végelszámolással történő megszűnésről, tavaly - az összehasonlító időszakban - ez az arány 1,8 százalék volt - közölte Iklódi András, a feketelista.hu portál főszerkesztője. Összesen 18 249 cég tulajdonosai döntöttek úgy, hogy befejezik a vállalkozásukat, kiegyenlítik beszállítóik követelését, és "lehúzzák a rolót". Tavaly ugyanezen időszak alatt 11 326 ilyen eljárásra került sor, azaz az idei adat a múlt évihez képest 61 százalékos növekedést jelez.

2012-ig jellemző volt, hogy folyamatosan több új céget alapítottak, mint amennyi megszűnt, idén azonban e téren fordulat állt be. Hat hónap alatt 13 055 új céget jegyeztek be, alig több mint a felét az egy évvel korábbinak (25 372). A visszaesésben szerepet játszott az is, hogy az elmúlt év végén megugrott a cégalapítások száma, s az év egészében meghaladta az 54 ezret. Ez döntően azzal magyarázható, hogy az idei év elejétől alkalmazott regisztrációs díj növekedése mellett jelentősen szigorították a cégbejegyzés követelményeit. A cégnyilvántartásban június 30-án 640 268 cég neve szerepelt, 11 402-vel kevesebb, mint 2011 végén.

Hogyan működik a végelszámolás?

A döntést a cég legfőbb szerve hozza meg, és kiválasztja a végelszámolót, amire törvényességi felügyeleti eljárásban, a cégbíróság határozata alapján is sor kerülhet. A végelszámoló a végelszámolás során felméri a cég vagyoni helyzetét, behajtja követeléseit, kiegyenlíti tartozásait, szükség esetén értékesíti vagyoni eszközeit. A hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyont a cég tagjai között felosztja, és megszünteti a cég működését. A vagyon a cég törlésére vonatkozó végzés meghozatala után adható ki.

Fenti végelszámolások ugrásszerű növekedésének oka azzal is magyarázható, hogy az adóhatóságnak törvény írta elő: a cégek fantomizálódásának megakadályozása, valamint a számviteli beszámolók közzétételének kikényszerítése érdekében a jogellenesen működő, azaz székhelyükön nem található, képviselővel nem rendelkező, avagy számviteli beszámolójuk benyújtását elmulasztó cégek adószámát függessze fel, majd kezdeményezze megszüntetésüket. A cégbíróságok az adóhatóság kezdeményezésére törvényességi felügyeleti eljárást folytatnak le, amelynek következményeként jellemzően kényszer-végelszámolást rendelnek el. Az a tény, hogy korábban a cégek jelentős része nem tett eleget a beszámolókészítési és -benyújtási kötelezettségének, nagymértékben növelte idén a végelszámolások számát - tájékoztatták a portált az adóhatóság munkatársai.

A mai kiszámíthatatlan üzleti klímában könnyen befürödhet a vállalkozás. Egy döntés, szerződéskötés, partnerválasztás előtt tanácsos minél alaposabban tájékozódni a másik félről, megismerni cége "életrajzát", belenézni kulisszatitkaiba. A feketelista.hu oldalon a végelszámolások naprakész nyilvántartása mellett összesen tíz másik állami nyilvántartásból szerezhet be számos fontos információt az érdeklődő. Az adatbázis jelenleg több mint félmillió cég csaknem egymillió ügyéről informál - mondja Iklódi András főszerkesztő.

Végelszámolások megyénként

A feketelista.hu részletezett adatai szerint az összes cég számához viszonyítva a legnagyobb arányú végelszámolásra idén is Nógrád megyében került sor, ahol az összes, 5888 cég 4,1 százaléka szűnt meg ilyen módon. Az elmúlt évben is ebben a megyében volt a legnagyobb arányú - 5,6 százalékos - a végelszámolás alá vont cégek száma. Ez az adat azért kiemelendő, mert egyébként ebben a megyében működik a legkevesebb vállalkozás. Itt alapították a legkevesebb új céget is, mindössze 97-et. Bács-Kiskun megyében található viszont (Pest megye után) a legtöbb cég; a 24 650 élő vállalkozáshoz képest 3,9 százalékos a végelszámoltak aránya, akkora, mint 2011-ben volt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A legkedvezőbb adat Komárom-Esztergom megye nevéhez fűződik; 17 119 cégével szemben mindössze 1,1 százalék a végelszámolások aránya. Alig egytized százalékkal gyengébb ennél Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; a 18 404 működő céghez viszonyítva mindössze 1,2 százalék.

Versenyképességük határán a hazai cégek

A hazai vállalatok mind belső, mind külső piaci kilátásai kedvezőtlenebbé váltak 2011. őszhöz képest: tovább csökkent a növekedésben bízó vállalkozások aránya. Habár a vállalati válaszok alapján a következő 12 hónapban jelentős visszaesésre nem kell számítani, a jelenlegi piaci helyzet és a bizonytalan kilátások a vállalatokat a hibernálódás felé sodorja - áll az MFB Indikátor vállalati felmérésben. Ebből kiderül, hogy a cégek fejlesztési és foglalkoztatási tervei visszafogottak, ugyanakkor a cégek többsége változatlan eredményekre, valamint stagnáló külföldi és belföldi értékesítésre számít.

Versenyhátrányt okozhat a magyar adópolitika

Az elmúlt 12 hónapban a növekvő eredményt elérő, illetve a következő egy évben azt váró vállalatok aránya is csökkent egy év alatt Magyarországon. A kilátásokban bekövetkezett kedvezőtlen fordulat tartósságát jelzi, hogy 2011. ősz után ismét kevesebb azon cégek aránya, amelyek javuló eredményekkel számolnak, mint ahányan az elmúlt egy évben növekedésről beszámoltak.

A humánerőforrással kapcsolatos kiadások (munkabér, járulékok) egyre jelentősebb tételt tesznek ki a vállalati költségeken belül, ami elsősorban az adóváltoztatásokkal összefüggésben a nettó bérek szinten tartásának érdekében az elmúlt 12 hónapban végrehajtott jelentős bruttó béremelésekre vezethető vissza. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a technológiai színvonalnak, az alkalmazottak képzettségének szerepe visszaesett, ami hosszabb távon versenyhátrányt okozhat a hazai vállalatok számára.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem