16 °C Budapest

Lecsapott a Nébih: fizethetnek a rémkonyhák

2018. szeptember 6. 16:33

Július elseje és augusztus huszadika között 5659 létesítményt ellenőriztek és több mint 25 millió forint bírságot szabtak ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a szakemberei - közölte a hivatal.

Az évek óta hagyományosnak számító élelmiszer-ellenőrzések mellett, idén először további, a Nébih által felügyelt szakterületek és tevékenységek ellenőrzésére is sor került. A hagyományos élelmiszer-ellenőrzések fókuszában a szezonálisan üzemelő, illetve idegenforgalmi szempontból frekventált helyeken, strandokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítmények, a nagy tömegeket megmozgató rendezvényeken értékesített élelmiszerek, az ifjúsági és gyermek táborok étkeztetése, a fagylalt előállítás és forgalmazás, valamint az utcai vendéglátás, a büfékocsik és mozgó vendéglátók álltak.

Kiemelt figyelem irányult a fűszerezett, pácolt, előkészített húsokra, a grilltermékekre, a fagylaltokra, a szezonális zöldségekre és gyümölcsökre.

Az ellenőrök az akció során 5659 létesítményt vontak vizsgálat alá. Ezen belül

  • 2695 vendéglátóhely,
  • 633 élelmiszer-előállító és
  • 2331 élelmiszer-kereskedelmi egység,
  • 607 jelentős rendezvényre kitelepült vendéglátó egység,
  • továbbá a gyermektáborok ellátása szempontjából 6 főző- és 3 tálalókonyha került górcső alá.

Laboratóriumi vizsgálatnak 133 tételt vetettek alá a szakemberek. Az élelmiszerágazat különböző létesítményeinek ellenőrzése során hiányosságok - az előfordulás gyakoriságának sorrendjében - a higiéniai feltételekkel, a forgalmazott termékek minőségével, a dolgozók egészségügyi alkalmasságával, illetve képzettségével, a nyomon követhetőséggel és a hűtési lánc fenntartásával kapcsolatban fordultak elő.

Mindezek miatt 185 figyelmeztetésre, 29 esetben a tevékenység korlátozására került sor. Bírságot 303 esetben szabott ki a hatóság, melynek összege meghaladja a 25 millió forintot.

A szezonális akció az őstermelői tevékenységre is kiterjedt. 2018 nyarán 877 őstermelő ellenőrzése során főként kisebb szabálytalanságokat tártak fel a szakemberek (53 esetben). Eljárást 22 esetben indítottak, mert az őstermelő nem a saját gazdaságából származó terméket értékesített.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

2018-ban újabb, a Nébih által felügyelt szakterületekkel és tevékenységekkel bővült a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés. Az Állami Halőri Szolgálat halőrei 71 Balaton környéki és 65 Duna menti vendéglátóhelyen ellenőrizték az eladásra kínált hal és haltermék származását.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem