11 °C Budapest

Lecsapott a felügyelet: brutális bírságot szórtak ki

2020. június 10. 15:03

Az MNB 45 millió forint bírságot szabott ki az AGY69 AG-re az AKKO Invest Nyrt. tőzsdei kibocsátó részvényeire vonatkozó nyilvános vételi ajánlattételi kötelezettsége elmulasztásáért, illetve azért, mert több alkalommal nem jelentette be a kibocsátóban szavazati joga küszöbértékének megváltozását.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalból piacfelügyeleti eljárást folytatott a svájci székhelyű AGY69 AG-nál, azt vizsgálva, hogy a társaságnak az AKKO Investment Nyrt.-ben való befolyásszerzése kapcsán sérültek-e a tőkepiaci törvénynek (Tpt.) a nyilvános vételi ajánlattételre, illetve a szavazati küszöbök átlépéséhez kötődő bejelentési kötelezettségre vonatkozó rendelkezései.

Mint a jegybank a beszerzett bizonyítékok alapján megállapította, az AGY69 AG tavalyi részvényszerzése nyomán két alkalommal, összességében mintegy másfél hónapon keresztül 33 százalékot meghaladó befolyással rendelkezett a kibocsátó társaságban. Ennek ellenére sem tett - a befolyásszerzést megelőzően a jogszabály szerint kötelező - nyilvános vételi ajánlatot az AKKO Investment Nyrt. valamennyi részvényére és valamennyi részvényese számára.

A vizsgálat szerint emellett az AGY69 AG 2019-ben összesen 14 alkalommal lépte át úgy a kibocsátóban meglévő szavazati jogára vonatkozó küszöbértékeket, hogy - elmulasztva bejelentési kötelezettségét - e változásokról egyik esetben sem tájékoztatta közvetlenül az MNB-t.

A jegybank így megállapította, hogy a társaság két alkalommal is megsértette a Tpt. kötelező nyilvános vételi ajánlat útján történő befolyásszerzésre vonatkozó, s több ízben a szavazati jog mértékének bejelentésére irányadó rendelkezéseit. Az előbbi jogsértés miatt az MNB 40 millió forint piacfelügyeleti, a bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt pedig 5 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az AGY69 AG-re, s kötelezte a továbbiakban a vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartására.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A piacfelügyeleti bírságösszeg meghatározásakor enyhítő körülmény volt, hogy az AGY69 AG egyik befolyásszerzése csak kismértékben haladta meg a 33 százalékos mértéket; a felügyeleti bírságösszeg meghatározásánál pedig az, hogy a társaság egyes esetekben közvetett módon tájékoztatást adott szavazati küszöbértékének változásáról. Mindkét jogsértés vonatkozásában az MNB enyhítő körülményként értékelte, hogy a társaság a jegybanki vizsgálat során segítette a tényállás tisztázását, illetve, hogy a kibocsátó közepes és kis kapitalizációjú, valamint szűkebb befektetői körrel rendelkezik. Súlyosbító körülménynek számított viszont egyebek közt, hogy mindkét jogsértésre több alkalommal került sor, s a szavazati jog mértékében beállt, be nem jelentett változások négy esetben jelentősek voltak.

A befolyásszerzési szabályok megsértése különös súlyú a tőkepiac biztonságos és zavartalan működésének és tisztaságának követelménye szempontjából. A megalapozott tőkepiaci döntéshozatalhoz - a részvénytulajdonosok érdekeinek védelmére is figyelemmel - ugyanis nélkülözhetetlen a befolyásszerzési szándék nyilvánossága, a nyilvánosan működő részvénytársaságok tulajdonosi struktúrájának áttekinthetősége, s az erről nyilvánosan elérhető információk objektivitása.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem