13 °C Budapest

Kreativitásban nincs hiány: mégsem jön könnyen a siker

2019. február 19. 12:31

Bár a mondás úgy tartja, hogy az első lépés a legnehezebb, úgy tűnik, hogy a vállalkozások esetében ez mégsem teljesen igaz. A Cápák között üzleti show-ba jelentkező vállalkozások tapasztalatai szerint a kreatív ötlet megszületésétől a vállalkozás indításáig jellemzően egy év sem telik el, viszont utána akár több évet is várni kell a sikerre.

Érdemes lehet minél jobban kidolgozni az üzleti elképzelést, mivel annál könnyebben és gördülékenyebben sikerülhet nemcsak beindítani, de működtetni is a vállalkozást - nem is beszélve a menet közbeni változtatások adminisztrációs és anyagi terheiről - tanácsolja a K&H. 

A Magyarországon első alkalommal látható Cápák között üzleti show-ba jelentkező vállalkozások rácáfolnak arra a mondásra, miszerint az első lépés a legnehezebb, hiszen többségük jellemzően már egy éven belül elindítja vállalkozását a kreatív elképzelése alapján - utána azonban évekig is elhúzódhat, míg az életképes és sikeres üzlet megvalósul.

Érdemes még a vállalkozás elindítása előtt minél pontosabban kidolgozni az üzleti elképzelést. Ez nemcsak a vállalkozás könnyebb és gördülékenyebb beindítását és működtetését segíti ugyanis, de a kiforrott üzleti elképzelések a befektetők megnyerése és a finanszírozás szempontjából is igen lényeges. Emellett ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a vállalkozás beindítása után már minden változtatás többlet adminisztrációval és költséggel járhat

- mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv szegmens marketing vezetője.

A hazai vállalkozások esetében kreativitásban nincs hiány, ugyanis nagyrészt saját ötleteiket szeretnék megvalósítani, és csupán töredékükre jellemző, hogy nemzetközi példa vagy családtagok, barátok inspirációja alapján indítanának vállalkozást. A kreativitás mellett azonban kétség kívül némi tőkére is szükség van. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A vállalkozások visszajelzései alapján a pár millió forint csak a kezdet, és sok esetben akár az ötmillió forintot is meghaladhatja a kezdeti működéshez szükséges tőke, aminek minél hatékonyabb felhasználásához is elengedhetetlen az átgondolt üzleti terv, a piacon letesztelt termék, és a jól átgondolt üzleti folyamatok - ami aztán a külső befektetők számára is vonzó lehet 

- hangsúlyozta a kkv szakember. 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm