6 °C Budapest

Komoly segítséget kaphatnak a kisvállalkozók: de vajon ennyitől életben maradnak?

MTI
2020. június 24. 21:07

A koronavírus-járvány miatt módosította a Fővárosi Közgyűlés a nem lakás céljára szolgáló ingatlanok bérleti díjára vonatkozó szabályokat szerdai ülésén.

A kedvezményben a civil szervezetek, a kis- és középvállalkozások részesülhetnek, a kedvezmény a március 1. és június 30. közötti bérleti díj 25 százaléka, a bérleti díjra pedig 12 hónapos kamatmentes részletfizetést lehet kérni. Ha a bérlő bizonyítja, hogy árbevétele az előző év ugyanezen időszakához képest több mint 25 százalékkal csökkent, akkor a bérleti díj csökkentése 90 százalékos is lehet.

A középvállalkozások számára is lehetőség van a bérleti díj csökkentésére, ha árbevételük 33 százalékkal csökkent az előz év azonos időszakához képest, és ha kevesebb mint 10 százalékát küldték el a február végi dolgozói létszámuknak. 

A képviselők módosították a lakásrendeletet is, amely olyan együttműködést hoz létre az önkormányzat és a bérlők között, hogy a fizetési nehézséggel küzdő lakók elkerülhessék a kilakoltatást. A módosítás célja, hogy ne lehessen úgy kilakoltatni a lakót, hogy nincs biztosítva a minimálisan elfogadható elhelyezés, emellett bővítették a méltányossági bérbeadás szabályait.

A testület döntött a zöldterület-gazdálkodás szabályainak módosításáról is, a főváros tulajdonában álló faállomány hatékonyabb megőrzése érdekében. Az elfogadott új szabályozás módosítja a fakivágás szabályait, a benyújtandó dokumentumokat, az elbírálás folyamatát, a döntéshozatal szempontjait. Az elfogadott határozati javaslat felkéri a főpolgármestert, kezdeményezze a zöldterület-gazdálkodásról szóló kerettörvény megalkotását.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem