12 °C Budapest

Kínai áruval verte meg a kínai árust a magyar vállalkozó

2018. augusztus 28. 10:00

A kínai kereskedők magyarországi térnyeréséről közölt cikket reggel a G7. Az írásból az is kiderül, hogyan lepték el az országot a kínaiak által üzemeltetett ruhaboltok.

Magyarországon az összeomló szocializmusban komoly áruhiány alakult ki, amellyel párhuzamosan rengetegen vesztették el az állásukat, így nagy szükség volt olcsó ruházati cikkekre. Ez pedig találkozott a kínai tervekkel, amelyek kifejezetten olcsó termékekre akarták alapozni a az ország gazdasági növekedését. A kilencvenes évek közepére több tízezer kínai költözött Magyarországra, ők futtatták fel a két ország közötti kereskedelmet, közte a ruhák hazai importját. 

A kínaiak a ruhaboltokat a nagyobb márkákkal ellentétben nem plázákba, hanem pont a kiüresedő kisvárosi üzlethelyiségekbe telepítették, így tarolták le gyakorlatilag az egész országot. Volt olyan eset is, amikor Salgótarjánban egy magyar vállalkozó Budapesten beszerzett kínai árut adott olyan olcsón, hogy helyi kínai versenytársai győzködték arról, hogy emeljen árat. Részletek a lapban.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm