14 °C Budapest

Kiderült: ők a rezsicsökkentés igazi vesztesei

Pénzcentrum
2014. március 7. 05:31

Azt eddig is tudtuk, hogy a tranzakciós illeték meglehetősen rossz helyzetbe hozta a bankokat, így díjemelésre, akcióik visszavonására kényszerültek. Emellett kénytelenek voltak a költségek emelését a lakosság helyett a vállalatokra hárítani, így jelentős plusz kiadással terhelve őket. Azt sem túlzás kijelenteni, hogy a cégek lettek a pénzügyi rezsicsökkentés vesztesei. Körképünkben megmutatjuk mi alapján érdemes vállalkozásoknak bankszámlacsomagot választani.

Természetesen minden vállalkozásnak egyaránt fontos, hogy a banki költségek ne emésszék fel a profitot, a magas kiadások ugyanis megkeseríthetik egy egyébként jól működő cég mindennapjait. A vállalati számlacsomag felülvizsgálata most azért is kiemelt jelentőségű, hiszen a tranzakciós illeték módosítása miatt az elmúlt időszakban megugrottak a banki költségek; a különadók miatt a legtöbb hazai pénzintézet újragondolta a kis-, és középvállalkozásoknak kínált számlacsomagokat. Arról már nem is beszélve, hogy a banki költségek emelkedéséhez egy nagyobb fejlesztés, s így a cég növekedése is közre játszhat (a Növekedési Hitelprogram és az alacsony kamatlábak miatt a vállalatok egyre olcsóbban és könnyebben jutnak hitelhez, ami elősegíti a vállalkozások fejlesztését és alapítását). Mivel a csomagdíjak több lépcsőben emelkedtek és a legutóbbi lépcsőfok csak most lépett életbe, a Pénzcentrum.hu összeszedte, melyik banknál mekkora költségekkel számolhatnak a vállalkozások.

A bankszámlacsomag felülvizsgálatakor érdemes szem előtt tartani, hogy sok bank kínál kifejezetten adott iparág számára kedvező bankszámlacsomagot, ilyen esetben valószínűleg ezt érdemes választani. Cikkünkben az általános vállalkozói ajánlatokat vesszük szemügyre. A BankRáció.hu adatai alapján négy kategóriát állítottunk fel, hogy megkönnyítsük a csomagok közötti böngészést:

  • Újonnan induló vállalkozás, 
  • Mikrovállalkozás,
  • Kisvállalkozás, 
  • Középvállalkozás

A kalkulációnk az éves költségekkel számol, a netbank használatát alapul véve, a kedvező, gyors ügyintézés érdekében. A számokhoz átlagos használatot vettünk alapul, ezért érdemes egyedi kalkulációt készítened, a saját bankolási szokásaiddal számolva.

Mutatjuk a számokat:

Az újonnan alapított vállalkozások esetében havi 200 ezer forint beérkezésével, 112 ezer forint átutalásával, 14 ezer forint készpénzfelvétellel, és 14 ezer forint bankkártyás fizetéssel számoltunk, egy bankkártyával kiegészítve.

Kattints a táblázatra a nagyításért!


A mikrovállalkozások esetén hatmillió forint éves árbevétellel, 280 ezer forint átutalással, 35 ezer forint készpénzfelvétellel, 35 ezer forint bankkártyás fizetéssel, egy bankkártyával számoltunk.

Kattints a táblázatra a nagyításért!


A kisvállalkozások esetén harmincmillió forint éves árbevétellel (havi 2,5 millió), 1,4 millió forint átutalással, 175 ezer forint készpénzfelvétellel, 175 ezer forint bankkártyás fizetéssel, egy bankkártyával számoltunk.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Kattints a táblázatra a nagyításért!


A középvállalkozások esetén 216 millió forint éves árbevétellel (havi 18 millió forint), 10 millió forint átutalással, 1,2 millió forint készpénzfelvétellel, 1,2 millió forint bankkártyás fizetéssel, két db. bankkártyával számoltunk.

Kattints a táblázatra a nagyításért!

 

Pénzcentrum vélemény
Miért a vállalatok a pénzügyi rezsicsökkentés vesztesei?

A számok alapján úgy tűnik, hogy a tranzakciós illeték bevezetése és emelése, illetve a pénzügyi rezsicsökkentés miatt kiesett bevételeket a bankok elsősorban a vállalati ügyfeleiken próbálják pótolni. Az áthárításnál elsősorban a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel terhei kerültek tiltólistára. A tranzakciós illeték növekedése miatt több bank is költségeket emelt, amire a pénzügyi felügyelet azonnal büntetés kiszabásával válaszolt. Így nem hagyott a bankoknak más lehetőséget, mint a vállalatokra hárítsák a kieső összegeket.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem