13 °C Budapest

Kiderült: ilyen munkahelyet akar a Z-generáció

2018. december 17. 12:00

Három földrész 11 városában tartott karriernapot november 30-án a Kennedy Executive, fejvadász és vezetőkiválasztással foglalkozó cégek nemzetközi hálózata. A személyzeti szakemberek hátrányos helyzetű középiskolásoknak, diplomázás előtt álló fiataloknak segítettek személyes tanácsadással, előadásokkal, adománygyűjtéssel Afrikától Európán át az Egyesült Államokig. Budapesten a hálózat magyar képviselete, az Ikelosz Kft. az első munkahely megtalálását és a jövő nyerő szakmáit állította fókuszba. Érkezett visszajelzés is a 20-as éveik elején járó - Z-generációs - fiataloktól arról, mi az igazán fontos nekik a munkahelyen és milyen vezetőre vágynak.

“Hálózati működésünkből fakadóan rendszeresen megosztjuk tapasztalatainkat, jó gyakorlatainkat magunk között és ügyfeleinkkel. Úgy éreztük, hogy mindezt másoknak is át kell adnunk. Ebből jött Kennedy Cares Day ötlete" - mondta a kezdeményezésről Jörg Stegemann, a cégcsoport vezetője és alapítója.

A Kennedy Executive tanácsadói november 30-án pénteken 11 városban léptek akcióba. Budapesten egyetemistáknak, főiskolásoknak tartottak az álláskeresést segítő tanácsadást. Az egyesült államokbeli Denverben a helyi partnercég (Integrated People Solutions) egy helyi középiskolában készítette fel a nagyrészt hátrányos helyzetű diákokat a munkaerőpiac kihívásaira.

Még mindig sablonosak a CV-k

Az Ikelosz Kft. a Budapesti Corvinus hallgatói számára szervezett karrierdélelőttöt.

Saját gyermekem példáján látom, mennyire nehéz a pályaválasztás még a diplomázás előtt is

- mondta a budapesti program házigazdája, Kobelrausch György, az Ikelosz Kft. ügyvezetője. Kétféle segítséget nyújtottak a hozzájuk fordulóknak a négyszemközti tanácsadásban. “Egyrészt átnéztük önéletrajzukat, kijavítottunk néhány hiányosságot. Ez apróságnak is tűnhet, azonban ilyeneken is múlik az állásinterjúra való behívás. Például rávezettük őket, hogy ne csak a feladatokat, hanem az elért eredményeket is emeljék ki. Azt hangsúlyozzák ki, amiben különlegesek, amiben egyediek, ami megkülönbözteti őket a többiektől. Másrészt visszajelzést adtunk nekik karrierterveikről, kételyeikről, akár megerősítéssel, akár új irány felvázolásával" - mondta a fejvadász.

Melyek a jövő kulcskompetenciái?

A délelőtt második felében a jövő nyerő szakmáiról Juhos Andrea, a cég ügyvezető partnere beszélt a fiataloknak. Megemlítette a World Economic Forum tanulmányát, mely szerint a most iskolába lépők 65 százaléka olyan munkakörben fog dolgozni felnőttként, ami még nem létezik. Felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt a youtuber, az appfejlesztő, a social media manager, a drón operator, az influencer, az employer branding expert vagy az Y generációs szakértő nem is léteztek, ma pedig keresettek és az ezzel foglalkozók ebből jól megélnek. A karriertanácsadó a kulcskompetenciák fejlesztésére hívta fel a fiatalok figyelmet. Ezek pedig a kíváncsiság, az információ szűrése, az alázat, a kockázatvállalás, az együttműködés és a networking. Aki ebben erős, ő biztosan megtalálja a számítását.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Útravalóként pedig Arie de Geus jövőkutató bölcsességét adta tovább:

Versenyelőnyöd akkor lesz, ha gyorsabban tanulsz, mint a konkurencia.

Igényes iroda és inspiráló vezető - ez kell a fiataloknak

Vezetői kiválasztással foglalkozó cégként eddig nem volt kapcsolatunk pályakezdőkkel. Ezzel a nappal az volt a célunk hogy adjunk valamit tudásunkból, tapasztalatunkból a Z generációsoknak - summázott Kobelrausch György. Emellett érdekes visszajelzéseket kaptak a pályakezdés előtt állóktól, akik 8-10 év múlva ügyfeleik lehetnek. Mi fontos a fiataloknak leendő munkaadójuknál? A válaszadók az elsők között említették az igényes irodai munkakörnyezetet, ahová élmény belépni. Lényeges számukra a rugalmas munkavégzés és az inspiráló vezető egyaránt. Többen említették, hogy olyan vezetőt szeretnének főnöküknek, aki tudásával kitűnik, aki képes motiválni és aki mindenkit partnerként kezel. “Számomra sokat elárul egy vezetőről, hogyan beszél a céges takarítónővel" - hozott példát egy fiatal.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm