Kiderült: ennyiért árulja kúriáját a titokzatos magyar milliárdos

2019. július 31. 08:31

5 millió euró helyett már 5,5 milliót, azaz 1,76 milliárd forintot kér monoszlói borkúriájáért Liszkay Mihály dúsgazdag vállalkozó - szúrta ki a HelloVidék. Szakértők szerint van ráció az árképzés mögött.

Liszkay '56-ban hagyta el az országot, aztán bárzongorista, hotelmenedzser és üzletember lett. Végül hazajött, és egy hatalmas kúrián újra vállalkozni kezdett a Balaton-felvidéken, Monoszló mellett. Ezt a kúriát árulja most, döntését pedig azzal indokolta, hogy 78 évesen már inkább nyugalomra vágyik.

A dolog érdekessége, hogy míg januárban még 5 millió eurós kínálati árról szóltak a hírek, addig ma már 5,5 milliós árcédula lóg az ingatlanon, ami a luxusingatlanok értékesítésével foglalkozó Barnes-csoport számításai szerint 1,76 milliárd forint.
Az egyre növekvő kínálati ár mindenképp érdekes, tekintve, hogy bő fél éve nem sikerült eladni az ingatlant.

A lap megkérdezte Futó Pétert, a Portfolio ingatlanpiaci szakértőjét, aki elmondta, hogy az országos áremelkedés indokolttá teheti az áremelést, főleg egy olyan speciális ingatlan esetén, mint egy borkúria. A kúria egyébként nyereséges, évente kb. 1-2 millió forint adózás előtti eredményt stabilan hozott, de előfordult kétszámjegyű eredmény is.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem