19 °C Budapest

Kevesen gondolnák, hogy ezen múlik, milyen a jó munkahely

Pénzcentrum
2019. augusztus 28. 11:00

A munkaerőhiány a kiskereskedelmi láncokat sem hagyta érintetlenül, év elején egymásra licitálva emelték a dolgozók bérét, de a fizetési csomag - még ha a legfontosabb is - csak az egyik eleme a dolgozói elégedettségnek, amely elengedhetetlen a munkaerő megtartásához. Az ALDI biatorbágyi logisztikai központjában például a munkakörnyezet javításával próbálnak a dolgozók kedvében járni: olyan légszűrőket szereltek be, amelynek köszönhetően jóval tisztább a levegő az épületben.


A légszennyezettség közel sem csak a nagyvárosoknak okoz gondot, a munkahelyeken is probléma, jelentőségét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is elismerte, szakértők szerint a gyár és irodaépületek mintegy felében jelen van az úgynevezett "beteg épület szindróma." Nyugat-Európában ennek a jelenségnek tudható be a munkakiesések mintegy harmada, amelyeknek így komoly egészség-gazdaságtani hatása van a cégekre nézve. A jelenség onnan ered, hogy az épületekhez például számos vegyi anyagot használnak, festékeket, oldószereket, de főleg a nem megfelelő szellőzésből eredhet a szálló por magas koncentrációja a levegőben, amely kellemetlen tüneteket okozhat, főleg egy olyan környezetben, ahol naponta 220 kamion fordul meg és pakolja le raklapos árukat.

"Reggel megnyitjuk a raktárkapukat, beérkezik a szárazáru, ezeket egy óráig átvesszük, utána lerámoljuk az áruátvételi területet, jön egy takarítás, délután négytől pedig hozzák be a zöldség-gyümölcsöt - a hűtőraktárba a friss húst. Ezeket komissiózzák, majd este 9-től el is kezdődik a kiszállítás a legtávolabb elhelyezkedő boltjainkba, miközben párhuzamosan folytatódik az áruk megadott megrendelések szerinti kigyűjtése, összeválogatása. Hajnali 2-3-kor ez befejeződik, letakarítják a placcot, de a kiszállítások reggel hatig folyamatosak, utána pedig kezdődik az egész ciklus elölről" - vázolja a napi rutint a biatorbágyi központban Grósz Krisztián, az ALDI Magyarország logisztikai vezetője. A zöldség-gyümölcs kevesebb mint 24 óra alatt kikerül a polcokra, de fejéstől számolva a tej is akár 48 órán belül a vásárlók elé kerül.


El lehet képzelni, hogy ekkora forgalom mellett milyen mennyiségű por kerül a levegőbe a raklapokról, vagy éppen a külső környezetből. Korábban a rendszeres takarítás mellett porvédő-maszkokkal is próbálták áthidalni ezt a problémát, de végül egy olyan légszűrőrendszer kiépítése mellett döntöttek, amely hatékonyabb és kényelmesebb is, mint a maszkok viselése.


A 140 áruházat ellátó raktárban 24 szűrőberendezést helyeztek el, amelyet tartós bérlet konstrukcióban bérelnek egy svájci cégtől. A megoldás egyébként más, jellemzően olyan élelmiszeripari ágazatokban, mint a malomipar, ahol még szigorúbb előírások kötik a vállalatokat, bevett gyakorlat, azonban logisztikai területen ez az első ilyen, dolgozói wellbeing intézkedés az országban.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm