20 °C Budapest

Ketyeg az óra: már csak pár hétig lehet igényelni ezt a támogatást

2020. augusztus 11. 13:33

A koronavírus-válság enyhítését célzó Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében meghirdetett munkahelyvédelmi bértámogatás és k+f+i bértámogatás eddig közel 15 ezer vállalkozás esetén járult hozzá a munkavállalók megtartásához: mostanáig 225 ezer munkavállaló után több mint 50 milliárd forint értékben igényelték e támogatásokat a cégek. Mindkét bértámogatási forma esetében még közel három hétig, augusztus végéig lehet benyújtani az igényeket - tájékozatott Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Bodó Sándor hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány nehéz helyzetbe hozta a magyar gazdaságot, a káros hatásokat a kormány komplex intézkedési csomaggal mérsékeli, valamint az adó- és járulékkedvezményeken, a hatékonyságnövelő és versenyképesség-javító támogatásokon túl munkaerő-piaci intézkedésekkel is védi az elmúlt 10 év eredményeit.

A munkahelyvédelmi bértámogatási programban 14 ezer vállalkozás nyújtott be eddig kérelmet 203 ezer munkavállalóra. A pályázaton eddig 192 ezer munkavállaló esetében született támogató döntés, a feldolgozás folyamatosan zajlik. A bértámogatást 2020. augusztus 31-ig lehet igényelni.

A munkavállalói létszám alapján a kérelmet benyújtó vállalkozások 13,3 százaléka mikrovállalkozás, 25 százaléka kisvállalkozás, 28 százaléka középvállalkozás és 33,7 százaléka nagyvállalkozás. A gazdasági ágazatok közül legnépszerűbb a feldolgozóipar (49,25 százalék, több mint 100 ezer kérelem), második helyen áll a kereskedelem, gépjárműjavítás (16,3 százalék, 33 ezer kérelem), harmadik helyen a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (9,4 százalék, 19 ezer kérelem), negyedik helyen pedig az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (5 százalék, 10 ezer kérelem). E négy ágazat adja az összes beérkezett kérelem mintegy 80 százalékát.

Szintén 2020. augusztus 31-ig lehet még igényelni a a kutatás-fejlesztés-innováció (k+f+i) bértámogatásokat. A gazdaság fellendítésében nélkülözhetetlen k+f+i esetében a bértámogatási programban eddig több mint 22 ezer munkahelyre nyújtottak be pályázatot közel 17 milliárd forint értékben - ismertette Bodó Sándor. Hozzátette, a gyors és célzott kormányzati intézkedéseknek köszönhetően érdemben sikerült csökkenteni az álláskeresők számát.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A Gazdaságvédelmi Akcióterv intézkedései a 2010 utáni időszak eredményeire építve nagymértékben segítik a magyar gazdaság kilábalását a koronavírus okozta válságból. Magyarország továbbra is az Európai Unió azon tagállamai közé tartozik, ahol az egyik legalacsonyabb a munkanélküliség.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem