14 °C Budapest

Jövőre is lélegeztetőgépen tartja a turisztikai szektort a kormány

2020. december 30. 16:01

A Kormány döntése értelmében január 1-jétől a veszélyhelyzet végéig továbbra sem kell a szolgáltatóknak turizmusfejlesztési hozzájárulást és idegenforgalmi adót fizetniük. Az intézkedések meghosszabbításával a cél továbbra is a szektor terheinek könnyítése a járványhelyzet idején.

Magyarországon a járvány által leginkább sújtott turisztikai szektor 400 ezer ember megélhetését és a GDP 13,5%-át adó stratégiai ágazat. A Magyar Közlöny 294. számában megjelent 696/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet két, ágazati szereplőket érintő döntést is tartalmaz. Január 1-jétől a veszélyhelyzet megszűnéséig továbbra sem kell a szolgáltatóknak a turizmusfejlesztési hozzájárulást bevallaniuk és fizetniük. A kormány döntése szerint idegenforgalmi adót sem kell fizetni ebben a rendkívüli időszakban, ám a megállapított, de be nem szedett adót - kivéve, ha annak összege nulla - a vállalkozásoknak be kell vallaniuk az adóhatósághoz.

A gazdaság újraindításában a magyar turisztikai szektor nagy szerephez jut majd. Ezért is stratégiai jelentőségű, nemzeti érdek az ágazat támogatása, a vállalkozások helyzetének könnyítése. A Magyar Kormány turizmust érintő támogatása összességében meghaladja a 800 milliárd forintot, ami meghaladja a 2 milliárd eurót, ez európai szinten is kiemelkedőnek számít.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm