12 °C Budapest

Itt vannak az adatok: jelentősen megviselte a magyar gazdaságot a pandémia

MTI
2020. november 13. 13:31

Majdnem öt százalékkal esett vissza a harmadik negyedéves GDP az egy évvel korábbi adathoz képest. A becslések azonban pesszimistábbak voltak a tényleges számoknál. Az információs-, kommunikációs- és bankszektor éledezése javította az adatainkat.

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 4,6 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Ha a nyers adatok szerinti értéket kiigazítjuk a naptárhatással, akkor 4,7 százalék a visszaesés - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az első becslés adata jobb az elemzői várakozásoknál, amelyek 5,2 százalékos éves visszaesést prognosztizáltak a harmadik negyedévre az előző negyedévi 13,6 százalék után. 

A harmadik negyedévben megindult a kilábalás a járvány okozta válságból, a második negyedévhez képest 11,3 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint. A legtöbb nemzetgazdasági ág teljesítménye emelkedett - tette hozzá a KSH.

Forrás: MTI

Ezzel a magyar gazdaság kilábalt a technikai recesszióból, mert az előző negyedéhez képest az első negyedévben 0,4 százalékkal, a másodikban 14,6 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye. A definíció szerint ugyanis két egymást követő negyedév negatív növekedési adata jelent technikai recessziót. A hivatalnál kiemelték:

A gazdasági teljesítmény éves csökkenését legnagyobb mértékben az információ, kommunikáció, illetve a pénzügyi szolgáltatások növekedése mérsékelte.

Az első három negyedévben a nyers adatok szerint 5,6 százalékkal csökkent a nemzetgazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A KSH megjegyezte, hogy a koronavírus okozta járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet a gazdasági környezetben olyan gyors változásokat hozott, amelyek egyaránt hatással vannak az adatok minőségére, a becslési módszerek eredményességére és a szezonalitásra, ezért a szokásosnál jelentősebb mértékben befolyásolhatják a későbbi revíziók nagyságát.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A statisztikai hivatal ezúttal közölte a jövőre kivetített dinamikára építő úgynevezett évesített indexet is, amely az előző negyedévi 46,8 százalékos visszaesés után a harmadik negyedévre 53,5 százalékos növekedést jelez. Az amerikai tájékoztatási gyakorlatban régóta közölt index azt mutatja meg, hogy mekkora lenne az éves változás, ha az előző negyedévhez viszonyított negyedéves volumenváltozás négy negyedéven át folytatódna.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem