12 °C Budapest

Itt az iparkamara mentőcsomagja: így állhat talpra a magyar gazdaság?

2020. március 30. 17:45

Újabb gazdaságstabilizáló mentőcsomaggal állt elő a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Parragh László elnök az ezt kísérő levelében a többi mellett kiemelte, hogy a mostani krízishelyzet nem összehasonlítható a 2008-as pénzügyi válsággal, így annak kezelése is eltérő eszközrendszert igényel. Orbán Viktor ma jelentette be, hogy április 6-án vagy 7-én gazdaságvédelmi akciótervet fognak bemutatni - vélhetően a kamarát is bevonták az egyeztetésekbe.

Újabb javaslatcsomaggal állt elő a koronavírus okozta gazdasági károk enyhítésére a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A szervezet elnöke, Parragh László ebben azt írta:

Az új koronavírus gazdasági hatása megjelenik mind a keresleti, mind a kínálati oldalon. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szakmai álláspontja szerint a gazdaság működésének minimális fenntartásához, majd annak jelentős mértékű újraindításához a kínálati oldalon jelentkező válsághelyzet kezelése az elsődleges.

- írta az elnök, aki leszögezte, fenntartják korábbi álláspontjukat, miszerint a mostani krízishelyzet nem összehasonlítható a 2008-as pénzügyi válsággal, így annak kezelése is eltérő eszközrendszert igényel, amelyre vonatkozó első körös és azonnali intézkedési javaslataikat 2020. március 17-én a kormányzat részére bocsátották.

Fontosnak tartjuk ismételten kiemelni, hogy a jelen helyzet kezelésében a kényszerszolidaritás és az aszimmetrikus tehermegosztás elvét tartjuk mérvadónak - mindaddig amíg a gazdasági helyzet ezt úgy kívánja. Mindez egy három szereplős modell együttes beavatkozását jelenti, azaz az állami szerepvállalás dominanciája mellett a vállalkozásoknak (munkaadóknak) és a magánszemélyeknek (munkavállalóknak) is egyaránt ki kell vennie a részét a tehervállalásban

- folytatja Parragh, majd hozzáteszi, a szervezet álláspontja szerint az új koronavírus-járvány egy globális méretű humán-, fizikai- és gazdasági válság is egyben. Mindez magával vonja, hogy nem elegendő csupán a gazdasági válságkezelésre koncentrálni, sőt egyértelműen megállapítható, hogy rövid távon a humán, fizikai tényező elsőbbséget élvez. Az MKIK a kialakult helyzet komplexitását tekintve, offenzív gazdaságpolitikai magatartásra tesz javaslatot.

A fenti alapelvek figyelembe vételével az MKIK második "Kríziscsomagja" az alábbi azonnali intézkedések eszközölésére terjed ki:

  • 1.    Nemzeti Válságkezelési Alap felállítása
  • 2.    Munkahelymegtartás biztosítása és a kialakult munkanélküliség azonnali kezelése
  • 3.    Életképes hazai vállalkozói kör kiemelt támogatása
  • 4.    Szolidaritási, közjót biztosító intézkedések

A pontok felsorolása után Parragh László kijelentette, a legfontosabb feladat jelen helyzetben a munkahelymegtartás. A mostani helyzetben messze nem csak a legevidensebb ágazatok (turizmus, vendéglátás, stb), hanem újak is leálltak. Első körben azok, amelyek szorosan kapcsolódtak az azonnal összeomlott ágazatokhoz. Ezt követően pedig azok is, amelyek a személyes érintkezések csökkentése miatt bevezetett korlátozások következményeként jelentős árbevétel zsugorodást szenvednek el. Ez a multiplikátor, begyűrűző hatás mára már szinte minden ágazatban, más-más mértékkel, de érezteti hatását.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy valamennyi kezdeményezésünk esetében a támogatásokat csak kötelezettségvállalás mellett javasoljuk odaítélni (úm. a vállalat hajlandó az értékláncát átalakítani, hajlandó termelékenységnövekedéssel járó erőfeszítéseket tenni, hajlandó a munkaerő olyan megtartására, aminek a terheiben a krízis ideje alatt osztozik az állammal).

- írta az elnök, aki arról is írt, az MKIK által felállított ágazati munkacsoportok összegyűjtötték az észrevételeket és javaslataikat, amelyeket hamarosan, szintén közvetlenül eljuttatnak valamennyi érintett a szakpolitikának.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem