12 °C Budapest

Itt a nullás hitel: 70 milliárdot osztanak szét

2016. november 21. 05:30

Májusban indult a valóban nulla százalékos EU-s "ingyenhitel" Magyarországon, a benne rejlő lehetőség túlszárnyalta pedig több más, korábban indított kedvezményes hitelprogramot is túlszárnyal. A Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése című uniós hitelprogram olyannyira népszerű lett, hogy néhány hete a 44 milliárdos keretet 70 milliárdra forintra emelték. Mivel féléves pályafutása során nemrég több ponton is változtattak a konstrukción, így most összegyűjtöttük, melyek a legfontosabb tudnivalók.

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) tavalyi felmérése szerint hozzávetőlegesen 570 milliárd forintnyi finanszírozási rés van a magyar cégek körében, vagyis ekkora összegre lenne szükségük azoknak, az egyébként versenyképes vállalkozásoknak, akik korábban vagy a kedvezőtlen feltételek, vagy elutasítás miatt nem jutottak hitelhez. Ez az 570 milliárd az áprilisi teljes vállalati hitelállomány 9,6 százaléka. Ennek a résnek az 58,3 százaléka a szolgáltató szektorban, 34,4 százaléka pedig az iparban mutatható ki.

Annak érdekében, hogy ha csak részlegesen is, de betömjék ezt a kialakult rést, a kormányzat létrehozott egy terméket, a Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése című hitelprogramot, melyhez az EU biztosítja a forrást. A program feltételeit a Magyar Fejlesztési Bank az NGM, Gazdaságfejlesztési Programok Irányító Hatóság felügyelete mellett dolgozta ki, annak érdekében, hogy a program minden szempontból megfeleljen az EU-s és hazai jogszabályi követelményeknek. A programot a Magyar Fejlesztési Bank koordinálja.

A május végén elstartolt program 44 milliárdos keretösszeggel indult, de október elején a benyújtott hitelkérelmek összege már meghaladta a 34 milliárd forintot. A nagy érdeklődés miatt néhány hete megemelték a keretet 70 milliárd forintra, hogy minél több vállalkozásnak segítséget nyújtson.

A Hitelprogram lehetőséget nyújt azon Mikro-, Kis- és Középvállalkozások olyan Beruházásainak támogatására, amelyek pénzügyi szempontból életképesek, jövedelemtermelőek.

A hiteltermék úgy került kialakításra, hogy azok a vállalkozások is hozzáférhessenek, amelyeknek erre eddig nem volt lehetőségük. Mivel korábban a közvetítők - úgy, mint általában a piacon - az alacsonyabb kockázati profilú cégeket részesítették előnyben, így többségében azok jutottak támogatáshoz, akik egyébként a piacon is kaptak volna hitelt. Arról nem is beszélve, hogy az ehhez hasonló hitelprogramok keretösszege jóval kisebb is volt. Éppen ezért alakult ki az a helyzet, hogy forrás nélkül a nehezen finanszírozható kkv-k maradtak.

Kiknek segítség a program?

A hitelprogram elsősorban azoknak szól, akik többek között tárgyi, használt eszköz, vagy immateriális javak beszerzését tervezik, de felhasználható a kölcsön építésre, ingatlanvásárlásra, gépjárművásárlásra, bizonyos korlátozásokkal turisztikai fejlesztésekre és a nem mezőgazdasági termelő vállalkozások élelmiszeripai projektjeinek támogatására.

A kölcsönt egyéni vállalkozók, gazdasági társaságok, és szövetkezet is igényelhetik.

A vállalkozók 1-600 millió forintot vehetnek fel 10-20 százalékos saját forrás mellett induló vállalkozás is igényelheti a terméket, igaz neki legfeljebb 150 millió forintot adhatnak, és az egész folyamat alatt figyelnie kell arra, hogy megfeleljen az uniós kkv-minősítésnek. Fontos azonban tudni, hogy szakaszokban, a benyújtott számlák alapján utólag folyósítják az uniós hitelt az MFB Pontokon keresztül.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A fentiek miatt természetesen nem lehet bármelyik pénzintézethez besétálni a konstrukcióért, a nullaszázalékos hitelt kizárólag az MFB Pontok közvetítik - ma már rendkívül szép számban. Országszerte már 442 MFB Ponton, az ország 400 településén igényelhető a hitel. Az MFB Pontok hálózatát az MFB által meghirdetett közbeszerzésen nyertes hitelintézetek konzorciuma alkotja, úgy, mint a Takarékbank Zrt., a B3 Takarék Szövetkezet, a Budapest Bank Zrt. és az FHB Zrt. megkülönböztetett fiókjai és tagintézményei.

Az MFB szakított a korábban működő rendszerrel, és egy új modellt dolgozott ki a források közvetítésére. Mindezt úgy építették fel, hogy a Magyar Fejlesztési Bankban hozzák meg az egységes szabályokat, és az üzleti döntéseket, de a pályázatok kezelését, a szerződéskötést, a kapcsolattartást és a panaszkezelést a közbeszerzésen kiválasztott hitelintézetek látják el. Ennél a pontnál fontos megemlíteni, hogy ebben a modellben a hitelintézetek közvetítői díját már nem az ügyfeleknek kell megfizetniük, hanem elszámolhatók uniós programszámla keretében. 

A rendszer ennek az egyedi megoldásnak köszönhetően a közvetítői rendszer gyorsabbá, olcsóbbá és hatékonyabbá teszi az uniós visszatérítendő források szétosztását, emellett biztonságos és ügyfélközpontú. Az MFB Pontok részletes listája ide kattintva található.

Olvasóink kérdéseit is várjuk a témában. Címünk: penzcentrum@penzcentrum.hu

Címlapkép: Getty Images Hungary

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm