Illegális pénzváltókat buktattak le: itt károsították meg a legtöbb embert

2020. augusztus 17. 18:28

Több mint húsz éven át illegálisan váltott pénzt Nagykanizsa belvárosában két férfi. Most emeltek vádat ellenük, miután százmillió forintot meghaladó összeget találtak náluk - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője. Pirger Csaba közölte: az 58 és 64 éves férfi az 1990-es évek vége óta 2019 januári elfogásáig üzletszerűen váltott pénzt Nagykanizsa központjában, leginkább a Dél-zalai Áruház bejáratánál. Köztudott volt róluk, hogy mivel foglalkoznak, sokan keresték őket, mert kedvezőbb árfolyamot alkalmaztak, mint a hivatalos pénzváltók.

Szinte szabott nyitvatartási időben működtek, 8-tól 16 óráig, szombatonként pedig 13 óráig. Az áruház előtti járdán vagy a bejárati szélfogóban fogadták az ügyfeleket, a szükséges pénz kisebb részét a ruhájukban tartották, a többit pedig a közelben parkoló autóikban.

Munkahelyük nem volt, jövedelmük nagy része illegális pénzváltásából származott, engedélyük ugyanis nem volt ilyesfajta tevékenységre.

Amikor a nyomozók rajtuk ütöttek, zsebeikben és kocsijaikban csaknem 100 millió forintot, valamint mintegy 30 millió forint értékben valutát - svájci frankot, kunát, dollárt, eurót, angol fontot és svéd koronát találtak és foglaltak le. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntette miatt emelt vádat a két nagykanizsai férfi ellen.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm