10 °C Budapest

Hurráoptimisták a magyar vállalkozások: minek köszönhető ez?

2018. július 29. 09:00

Soha nem látott optimizmus lett úrrá a hazai kkv szektoron. A kiemelkedő hangulatjavulás leginkább annak köszönhető, hogy a cégek csökkenő közterhekre, vállalkozásbarát gazdaságpolitikára és javuló pénzügyi eredményekre számítanak a következő egy év során.

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait 2004 óta jelző K&H kkv bizalmi index elérte történelmi csúcspontját: 7 pontos emelkedést követően jelenleg 17 ponton áll.

A vállalkozások láthatóan optimisták a kormányzat gazdaságpolitikáját illetően, ugyanis a választások után készült felmérés eredménye szerint a K&H kkv bizalmi index 14 éves rekordot ért el. Az eddig nem látott optimizmus fő mozgatórugója a közterhekre vonatkozó pozitív várakozások, de a kormányzati gazdaságpolitikával és saját pénzügyeik alakulásával kapcsolatban is derűlátóbbak lettek a cégek

 - mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Alacsonyabb közterhek a láthatáron

Az index látványos emelkedése főként annak köszönhető, hogy a vállalkozások az őket érintő közterhekkel kapcsolatban pozitív irányú változásra számítanak: 20 százalékról 34 százalékra ugrott azon cégek aránya, amelyek alacsonyabb adókkal és járulékokkal terveznek a következő egy év során. A közterhek kedvező alakulása mellett a kormányzat intézkedéseivel kapcsolatban is derűlátók a kkv-k: a többség szerint (69%) semleges vagy vállalkozásbarát lesz a következő egy évi gazdaságpolitika a cég működésére nézve.

A vállalkozások a pénzügyeikben is kismértékű javulásra számítanak: jelenleg 9 százalékos árbevétel és 6 százalékos profitnövekedést várnak a cégek az előttünk álló egy évben, szemben az előző negyedévi 8% és 5%-os várt növekedéssel.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Mérettől és ágazattól függetlenül egekben a bizalom

A bizalom minden árbevétel-kategóriában és ágazatban erősödött, ráadásul - a kereskedelmi szektort kivéve - mindenhol történelmi maximumokról beszélhetünk. Szokásos módon a középvállalkozások hangulata a legjobb (36 pont), a kisvállalkozások bizalma jelenleg 22 ponton áll, és a mikrovállalkozások is kezdenek felzárkózni (9 pont). Az ágazatok közül jelenleg az agrárium a legbizakodóbb (38 pont), a szolgáltató és ipari szektor hangulata szinte azonos (21 pont és 20 pont), míg a kereskedelmi szektor ennél jóval szerényebb várakozásokkal tekint a jövőbe (4 pont).

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem