7 °C Budapest

Hiába csökkent az áfa, drágábbak lettek az éttermek

2018. december 27. 09:00

Ugyan január elseje óta kevesebb lett a vendéglátás áfája, mégis drágultak idén az éttermek. Ennek legfőbb oka a munkaerőhiány: a tulajdonosok béremeléssel igyekeznek maradásra bírni a dolgozókat.

Bár január elsejétől 18-ról 5 százalékra csökkent a kereskedelmi vendéglátás áfája, ám a vendéglősök nemhogy engedtek volna, több mint 6 százalékot emeltek áraikon idén. Az RTL Híradó szerint a pluszpénzt javarészt béremelésre fordították - így ha nem csökkent volna az adó, akkor még drágábbak lennének az éttermek.

Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára arról beszélt a hírműsornak, hogy a munkaerőshíány rendkívül megdrágította a vendéglátóhelyeket, hiszen a dolgozók megtartása érdekében a tulajdonosok kénytelenek emelni a béreken, ennek költségét pedig a vendégekre hárítják a vállalkozók.

Ahhoz, hogy a jó munkaerő ne vándoroljon el külföldre, komolyabb béreket kell fizetni

- mondta.

Hiába dolgoznak 59 ezren a vendéglátásban, 5 ezerrel többen, mint tavaly, még így is agyjából 3 ezren hiányoznak a szakmából. A munkáltatók arra készülnak, például a szakács és a pincér jövőre is hiánycikk lehet. Az árakat pedig az is felhajtotta, hogy többen, többször mentek étterembe idén. Ugyanis tizedével gyarapodott a vendéglők forgalma egy év alatt a KSH szerint.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem