11 °C Budapest

Hiába a járvány: nyereséggel zárta 2020-at a Volkswagen

MTI
2021. március 16. 20:01

A koronavírus-világjárvány ellenére nyereséges volt tavaly a világ egyik legnagyobb autógyártó vállalkozása, a német Volkswagen csoport (VW) a kedden ismertetett üzleti beszámolójuk szerint.

A társaság wolfsburgi központjában tartott tájékoztatón kiemelték, hogy a nyereségesség főleg a kínai piac és az úgynevezett prémium szegmens - a luxusautók kategóriája - jó teljesítményének, valamint a negyedik negyedév igen erős üzletmenetének tulajdonítható. A csoport tagvállalatai 9,305 millió járművet szállítottak le a vásárlóknak, 15,2 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 10,975 milliónál. A legyártott járművek száma még nagyobb mértékben - 17,8 százalékkal -, 10,823 millióról 8,900 millióra csökkent.

A visszaesés az értékesített és az elkészített gyártmányokat tekintve is szinte kizárólag a világjárványnak, illetve a járványlassító korlátozásoknak tulajdonítható. A társaság bevétele 222,884 milliárd euró volt 2020-ban, 11,8 százalékkal kevesebb a 2019-ben elért 252,632 milliárd eurónál.

Az adózás utáni nyereség ugyan 37,1 százalékkal 8,824 milliárd euróra csökkent az előző évi 14,029 milliárdról, ez azonban a példátlanul súlyos piaci helyzetben jó eredmény.

A legnagyobb piac, Kína gyorsan kiemelkedett a járvány okozta értékesítési válságból, és a VW legnagyobb támasza. A csoport valamennyi márkája jó eredményt ért el. Az értékesített gyártmányok több mint egyharmada, 3,577 millió jármű az ázsiai országban talált gazdára.

Az európai piacon az új, elektromos meghajtású járművek népszerűségének növekedése volt a leginkább meghatározó trend, mindenekelőtt a csoport névadó márkája, a Volkswagen első eleve elektromos meghajtásúnak tervezett modellje, az ID.3 megjelenése révén. A hazai, németországi és a többi nyugat-európai piacot együttvéve a megrendelőknek leszállított gyártmányok körében az elektromos meghajtású járművek aránya 10,5 százalékra emelkedett az egy évvel korábbi 1,9 százalékról.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A társaság tervei szerint az idén világszerte már egymilliónál is több elektromos meghajtású járművet adnak el, és a VW legkésőbb 2025-re az elektromos mobilitás piacvezetője lesz. Ezt szolgálja 46 milliárd eurós fejlesztési, beruházási programjuk. A tervek között szerepel, hogy az elektromos autóknak kifejlesztett padlólemezükre (MEB) építve 2022 végéig 27 különböző modellt vezetnek be a piacra, és egységesítik a meghajtáshoz használt akkumulátort is. Az új, és a konszern valamennyi márkájánál használatos akkumulátort 2023-ban vezetik be.

A vállalatcsoport tavaly év végén világszerte 662,6 ezer embert foglalkoztatott, csaknem tízezerrel kevesebbet az egy évvel korábbi 671,2 ezernél. A Volkswagen autómárka mellett az Audi, a Skoda, a Seat és a Porsche, valamint a Bentley, a Bugatti és a Lamborghini tartozik hozzá. Saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket és a Ducati sportmotorkerékpárokat is a VW gyártja.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm