14 °C Budapest

Hatott a szigor, egyre kevesebb dohányboltot rabolnak ki

Pénzcentrum
2017. április 13. 08:35

Jelentős eredményeket hozott a nemzeti dohányboltok bekamerázása, tavaly óta csökkent a trafikrablások száma - írja a Magyar Idők.

Az ORFK sajtóosztálya a lappal azt közölte, hogy 2014-ben 14, 2015-ben 39 trafik elleni támadás történt, a múlt évtől viszont már megfigyelhető a csökkenő tendencia, 2016-ban 30 rablás szerepelt a hírekben, idén pedig az első negyedévben mindössze 5.

A támadások okozta kár 2014-ben csaknem 880 ezer forint, 2015-ben 3,7 millió, míg 2016-ban már csak 2,6 millió, az idei első negyedévben pedig mindössze 290 ezer forint volt.

A legtöbb trafikrablásról Budapesten és Csongrád megyében számoltak be, de például Bács-Kiskun és Veszprém megyében nem volt egyetlen eset sem.

Szakértők szerint a trafikrablások csökkenő tendenciája egyértelműen összefügg a boltok bekamerázásával, valamint azzal, hogy nem tartanak nagyobb összegeket az üzlethelyiségekben. Ez utóbbi tényre világít rá az a budapesti adat, amely szerint 2015-ben hat rablás során összesen 1,4 millió forint kárt okoztak, 2016-ban ugyanekkora összegű kár már 14, vagyis több mint kétszer annyi rablásból származott a fővárosban.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm