11 °C Budapest

Hatósági eljárásba futhat bele a céged, ha ezt nem léped meg

2017. augusztus 20. 11:07

Ha még nem tette meg, jelentse be cégének kapcsolattartásra szolgáló hivatalos elérhetőségét az ügyfélkapu mintájára nemrég létrehozott cégkapu oldalon, hiszen augusztus 30-án lejár az erre szolgáló határidő.

A magánszemélyek által igényelhető ügyfélkapu mintájára létrejött a cégkapu, ami a cégek számára kötelező. A cégkapu a hivatalos szervekkel való elektronikus kapcsolattartást szolgálja, azaz az interneten keresztül a cégek hivatalos ügyekben dokumentumokat küldhetnek, fogadhatnak. Jogszabály rendelkezhet úgy, hogy az elektronikus kapcsolattartással eleget lehet tenni a személyes megjelenési kötelezettséggel járó eljárási cselekmény teljesítésének is, így elvben emiatt is könnyebben intézhetővé válnak a hivatali ügyek - írja közleményében a WTS Klient.

A cégkapu regisztrációs oldala a cegkapu.gov.hu oldalon érhető el. A regisztráció során a cégképviselő vagy a meghatalmazottja bejelentkezik az alkalmazásba (ehhez a lépéshez szükséges lehet az ügyfélkapus hozzáférés), kiválasztja a regisztrálandó cég cégformáját, megadja a szükséges adatokat. Ezek után a regisztrációs alkalmazás kapcsolatba lép az érintett közhiteles nyilvántartásokkal és ellenőrzéseket hajt végre, és eredményes regisztráció esetén az alkalmazás eltárolja a regisztrációs adatokat, és elektronikusan hitelesített visszaigazolást ad.

Az elektronikus ügyintézés és bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény kötelezi a 2017. január 1-jén már működő gazdálkodó szervezeteket arra, hogy a jogszabálynak megfelelő elektronikus kapcsolattartásra szolgáló elérhetőséget 2017. augusztus 30-ig jelentsék be a rendelkezési nyilvántartásba (erről bővebben a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) honlapján található tájékoztatás). A vonatkozó kormányrendelet alapján a NISZ minden gazdálkodó szervezet számára díjmentesen biztosít elektronikus kapcsolattartásra szolgáló tartós tárhelyet 300 MB méretig. Ettől függetlenül a szolgáltató biztosítja, hogy a küldemények mérettől függetlenül is beérkezzenek a tárhelyre.

2017. december 31-ig türelmi időszak van, azaz, ha jogszabály alapján az ügyfél elektronikus ügyintézésre köteles, és elektronikus elérhetősége az elektronikus ügyintézést biztosító szerv számára nem ismert, akkor ez a szervezet első alkalommal papír alapon veszi fel a kapcsolatot, és ezzel egyidejűleg felhívja az ügyfelet arra, hogy beadványait, iratait, okirati bizonyítékait kizárólag elektronikus úton nyújthatja be, és tájékoztatja a nem elektronikus úton történő benyújtás jogkövetkezményeiről. A cégtörvény szerint 2018. január 1-jétől a cégjegyzékben már kötelezően szerepeltetni kell a cégkapu, azaz a cég hivatalos elektronikus elérhetőségét, ezt megelőzően a cég kérheti az adat nyilvántartásba vételét. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Fontos tudni, hogy 2018. január 1-jét követően, ha a gazdálkodó szervezet a fentiek szerinti kötelezettségnek nem tesz eleget, úgy az elektronikus ügyintézést biztosító szerv kezdeményezi a törvényességi felügyeleti eljárás vagy hatósági ellenőrzés lefolytatását

- figyelmezteti a cégvezetőket Szopkóné dr. Horváth Ildikó ügyvéd, a WTS Klient partnere.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem