2020. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Fura okból nem terjed az új technológia Magyarországon: késnek is a fejlesztések


Meghatározó szerepet kap a mesterséges intelligencia (MI) a vállalatok jövőbeni sikerében világszerte - mutat rá az EY friss kutatása. Az intelligens megoldások, mint például a mobilasszisztensek vagy az ügyfélszolgálati chatbotok jelentősen javíthatják a felhasználói élményt. A hazai cégeknél azonban még csak kezdeti fázisban van az első MI-n alapuló szolgáltatások bevezetése.

Az üzleti döntéshozók többsége az Egyesült Államokban már felismerte a mesterséges intelligencia jelentőségét. Tízből nyolc menedzser szerint ennek a technológiai megoldásnak kiemelt szerepe lesz vállalatuk sikerességében - derül ki az EY 500 amerikai felsővezetővel készült felméréséből. Közel kétharmaduk (62%) úgy véli, az MI nagymértékben hozzájárul majd a cég hatékonyabb működéséhez, a versenyképesség megőrzéséhez, sőt az ügyfelek jobb megértéséhez is.

Minden második megkérdezett (55%) szerint a technológia jelentős hatással lesz a társaság költségeinek csökkentésére, valamint a bevétel növekedésére is. A mesterséges intelligencia ugyanis többek között olyan alkalmazások elterjedését is elősegíti, mint az ügyfelekkel való gördülékenyebb kapcsolattartást biztosító chatbotok vagy a fogyasztói igények elemzését és előrejelzését elvégző szoftverek, de megteremtik az önvezető járművek technikai hátterét is.

A vállalati felsővezetők az MI üzleti felhasználásában mégis komoly korlátokat látnak. Szinte minden harmadik (31%) válaszadó kifejtette, hogy az új megoldások bevezetésének akadályai vannak, amely a képzett szakemberek hiányára vezethető vissza.

Milyen területen érdemes bevezetni a mesterséges intelligenciát, milyen céllal és elvárásokkal? A legtöbb hazai vállalat most találkozik ezekkel a kérdésekkel és a kezdeti lépéseket kell megtenniük. Ezt követik majd azok a nagyobb fejlesztések, amelyek jelentősen felgyorsíthatják fejlődésük ütemét

- mondta Zala Mihály, az EY kibervédelmi tanácsadásért felelős vezetője. A szakértő hozzátette, hogy az első, stratégiai lépésekben érdemes tanácsadókhoz fordulni, akik nemzetközi hátterük és tapasztalatuk útján biztosítani tudják a technológia hatékony bevezetését.

Az EY tapasztalata szerint Magyarországon ugyanis sok cégvezető attól tart, hogy nem tudja hatékonyan felkészíteni szervezetét a változásra. Ez gyakran alapul korábbi, elakadt projekteken vagy az új technológiával kapcsolatos tapasztalat hiányán.

Az újításoknak mindig két fontos, egymáshoz kapcsolódó része van: a technikai változás és az érintett emberekre való hatás. A fejlesztések esetében ezeket a szempontokat érdemes együtt, párhuzamosan kezelni. Ezáltal biztosítható az MI bevezetése, ami a társaság pénzügyi eredményeire is kedvezően fog hatni

- hangsúlyozta Zala Mihály.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk