11 °C Budapest

Fontos határidőre figyelmeztet a NAV: rendesen ráfizethetünk

2016. december 29. 19:04

December 31-én három határidő jár le: Az év utolsó napjáig választható a kisadózók tételes adója (kata) és a kisvállalati adó (kiva), Az alanyi áfamentesség igénylése és A pénztárgéphasználatra újonnan kötelezetteknek is az év utolsó napján jár le a kassza üzembehelyezésére nyitva álló határidő, amely az állami támogatás igénybevételének egyik legfontosabb feltétele.


Akik még idén választják a katát, a teljes 2017-es évben így adózhatnak. Viszont annak, aki majd csak jövőre választja, számolnia kell azzal, hogy a bejelentkezés hónapjának utolsó napjáig egy külön - azt az időszakot felölelő, az eredeti adózási módjának megfelelő - bevallást is el kell készítenie. Érdemes december 31-ig minden kisvállalkozónak átgondolni a váltást, hiszen jövőre a kétszeresére (6 millió forintról 12 millióra) nő a kata bevételi határa.

Az alanyi adómentes vállalkozásnak - fő szabály szerint - nem kell áfát felszámítania és fizetnie. Sőt még áfa bevallást sem kell benyújtania. A katát választóknak érdemes megfontolni az alanyi mentességet is, hiszen így már ténylegesen minimálisra csökken az adminisztráció. 2017-ben egyetlen adatlap, bevallás kitöltésével sem kell bíbelődniük, mindössze egyetlenegy nyilatkozatot kell benyújtaniuk, de azt is csak 2018. február 25-én. Az alanyi mentesség bevételi határa jövőre 2 millió forinttal nő, így 2017-re akkor választható, ha a vállalkozás bevétele sem 2016-ban ténylegesen, sem 2017-ben "észszerűen várhatóan, illetve ténylegesen" nem haladja meg a 8 millió forintot. Szilvesztert követően az alanyi mentességet legközelebb már csak a 2018-as adóévre választhatják a már működő vállalkozások.

A kiva választásával a kis- és középvállalkozások jelentős része spórolhat a közterhein. Jövőre az adófajta még kedvezőbbé válik, hiszen két százalékponttal, 14 százalékra csökken az adó mértéke. Annak a cégnek mindenképp érdemes az év utolsó napjáig átgondolni a kivára-váltást, amelyiknek a bértömege nagyobb a nyereségénél vagy növekedésre fordítja vissza a nyereségét. Ugyan kivára váltani bármikor év közben is lehet, de a 2016-os zárás miatt legkésőbb december 31-ig célszerű dönteni. A kiva alanyiság kezdő napjával a cégnek ugyanis mindenképp új, önálló üzleti év kezdődik.

A kormány több speciális adózási formát kínál a vállalkozásoknak, amelyek jövőre - az adócsökkentés politikájának köszönhetően - még kedvezőbbé válnak. A megfelelő adózási mód kiválasztásával pedig rengeteg pénz spórolható meg törvényi keretek között, ezért minden vállalkozásnak érdemes az év utolsó napjaiban átgondolni, hogy vajon a jelenlegi-e a legmegfelelőbb adózási forma.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az új, kedvező adózási mód bejelentésére szolgáló nyomtatványok (16T101, 16T101E, 16T201T, 16T203KV) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjáról tölthetőek le, és kényelmesen az ügyfélkapun keresztül, illetőleg - a 16T203KV adatlap kivételével - postai úton, vagy személyesen is benyújthatóak. A döntésben segít az adóhivatal is. A KATA,KIVA2017 linken a vállalkozások a kedvező adózási módokkal kapcsolatos minden részletes információt megtalálhatnak.

Mindezek mellett a pénztárgéphasználatra újonnan kötelezett vállalkozásoknak december 31-ig van idejük kódot kérni az adóhivataltól, illetve üzembehelyezni az online kasszát. Ez ugyanis a gépenként 50 ezer forintos állami támogatás igénybevételének egyik legfontosabb feltétele.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm