Filléres kedvencüktől búcsúzhatnak a magyar vásárlók: kiderült, mi jön helyette

2020. november 5. 20:33

A kormány kiemelt célja a zöldgazdasághoz és -iparhoz kapcsolódó vállalkozások technológiaváltását segítő fejlesztések támogatása. A mai napon társadalmi egyeztetésre induló felhívás keretében 7 milliárd forint áll a vállalkozások rendelkezésére az egyszer használatos műanyag termékeket helyettesítő késztermékek előállítására.

Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára hangsúlyozta: "a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv fontos vállalásai közé tartozik az egyszer használatos műanyagtermékek kivezetése is. Az idén júliusban az Országgyűlés egyhangú támogatásával elfogadott törvény felhatalmazza a kormányt arra, hogy rendeletben tiltsa be bizonyos egyszer használatos műanyag termék forgalmazását. A környezetszennyező termékek kivezetése 2021 nyarán kezdődik meg. Így az iparági szereplőknek elegendő idejük lesz arra, hogy felkészüljenek a technológiaváltásra. A kormány a folyamat ösztönzésére a technológiaváltást és a kapacitásbővítést támogató forrásokat is rendelkezésre kíván bocsátani a vállalkozások számára."

"A kormány az EU-s előírásoknak megfelelően 2021 nyarától az egyszer használatos műanyagok kivezetéséről döntött. Az új szabályozás egyben lehetőséget is teremt a magyar vállalkozások számára. Ha a változás élére állnak, és termelésüket hatékonyabbá, környezetbarátabbá teszik, akkor az új technológiák meghonosításával nemzetközileg is versenyképessé válnak, új munkahelyeket teremtenek, ezzel biztosítják a magyar családok megélhetését. A jelenlegi felhívás célja az átállás megkönnyítése és a vállalkozások szintlépésének támogatása, hiszen így lesz a jövő magyar, high-tech és zöld" - fejtette ki a felhívás kapcsán György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.

A társadalmi egyeztetésre bocsátott konstrukcióban a támogatás mértéke 20 és 400 millió forint között alakul. A támogatás intenzitása várhatóan 35-50 százalékos lehet, ami azt jelenti, hogy a felhívásnak köszönhetően összesen több mint 15 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg a közeljövőben Magyarországon. A feltételesen vissza nem térítendő támogatás előnye, hogy a vállalkozások a támogatás 100 százalékához hozzájuthatnak előleg formájában.

A támogatható tevékenységek között szerepel új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása, gyártási licenc és know-how beszerzése, infrastrukturális és ingatlan beruházás, információs technológia-fejlesztés, irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsítványok megszerzése, valamint a projekt előkészítési költségének részleges elszámolása is. A fejlesztési források hatékony felhasználása érdekében a támogatásra pályázók vállalják az előminősítésre jelentkezést. Ennek első lépése egy regisztráció, amelyre november végén nyílik lehetőség.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

György László államtitkár közölte, hogy " a jelenleg 7 milliárd forint keretösszegű felhívást a közép-magyarországi régiónak szóló, további 3 milliárd forint keretösszegű felhívás egészíti majd ki, várhatóan 2021 első félévében, tekintettel arra, hogy sok az olyan magyar vállalkozás, amely a zöldítésre és innovatív technológiákra nyitott, a fejlődéshez pedig forrásbevonásra van szüksége".

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem