19 °C Budapest

Felforgatja Debrecen életét az új BMW-gyár: mi lesz a földtulajdonosokkal?

2018. augusztus 13. 09:32

Kétszáznál is több helyrajzi szám és megbecsülhetetlen számú tulajdonos osztozik azon a 400 hektáron, ahol a BMW új gyára épül Debrecenben - írja a Hvg.hu. Hivatalos ajánlatot egyelőre senki sem kapott, nem tudni, mennyi pénzt fizetnek majd a földekért a gazdáknak.

Ahhoz, hogy elkészülhessen Debrecenben a BMW gyára, 400 hektár föld tulajdonosával kell megegyeznie az önkormányzatnak - írja a Hvg.

A legnagyobb területet, 400-ból 230 hektárt, Forgács Barna cége, az Agrárgazdaság Kft. bérli magánszemélyektől. Hogy rajtuk kívül hány tulajdonosa van még a többi hektárnak és kik ők, azt Forgács Barna sem tudja.

Értékes földterületekről van szó

- mondta Forgács, aki szerint azon a részen, ahol a BMW gyárat épít, egy hektár föld értéke 40 aranykorona lehet. Hivatalos értesítést vagy ajánlatot arról még nem kapott, hogy mire számíthat, ha kezdődik az építkezés. Ő pénz helyett inkább földet szeretne, hogy folytatni tudja a gazdálkodást.

A Debrecen környéki kistelepüléseken élők bizakodók, remélik, a gyárban sokakat fognak foglalkoztatni, rendes fizetésért. Abban is bíznak például a Nagymacson élők,  hogy javul majd az infrastruktúra, és talán újra megnyitják az iskolát, sőt, hátha lesz óvoda és bölcsőde is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A teljes cikket ide kattintva olvashatod el.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem