2021. január 26. kedd Vanda, Paula

Fél Budapest itt evett: undorító dolgok derültek ki a vietnamiról


Kemény dolgok derültek ki a budapestiek egyik kedvenc vietnami étterméről. Mint arról a Pénzcentrum is beszámolt, a Hai Nam Pho Bistró szeptemberben bezárta kapuit, miután több vendége is kórházban kötött ki.


A budai Hai Nam Pho Bistrót sokan ismerik a városban, vannak, akik Budapest legjobb phó levesezőjének tartják (a phó egy fűszeres tésztás leves, amit jellemzően marhahússal kínálnak - a szerk.)

Szeptember elején azonban az étterem egyik napról a másikra bezárt, kiderült, hogy többen kórházba kerültek. Nagyon jól kommunikáltak, a magyar sajtó együttműködő, felelősségvállaló kis családi vállalkozást láthatott, akik sajnálják a történeteket. Aztán megjelentek a kommentek, amik azért elég erősen árnyalták a képet: nem egyszerű mérgezésről, mondjuk szalmonelláról van szó, hanem többen kórházban fekszenek - írja az Index.

Az azonnali bezárást nem együttműködés vagy saját vizsgálatuk indokolta, hanem a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) rendelte el, méghozzá nem is a hepatitis, hanem a helyszínen talált szabálytalanságok miatt.

A Nébih több súlyos élelmiszer-biztonsági szabálytalanságot is talált az étteremben:

  • az étteremben használtak nem nyomon követhető, jelöletlen alapanyagokat. Ma az egyik legfontosabb dolog az élelmiszer-biztonságban, hogy tudjuk, honnan jön valami, hiszen már eleve is fertőzött lehet, a főzéssel, sütéssel nem minden elpusztítható, és még előtte is bajt okozhat;
  • összevissza tárolták az udvari alapanyagokat, húsokat: ezeket szintén a fertőzésveszély miatt elkülönítve kellene;
  • rendezetlenség, zsúfoltság volt;
  • teljesen hiányoztak az egészségügyi vizsgálatok (a dolgozók sem lehetnek fertőző betegek, hiszen a konyhán könnyen továbbadják);
  • megszegték a személyes higiéniás szabályokat (például nem mostak rendesen kezet az étel készítése előtt);
  • egyáltalán nem volt bevezetve a HACCP-rendszer, ami az élelmiszerek teljes nyomon követését teszi lehetővé a teljes élelmiszerláncban;

Budapest Főváros Kormányhivatala 2015. október 12-ig bezárólag 38 olyan hepatitis A-betegről tud, ak mind azt állítják, hogy ettek a közelmúltban az étteremben. A kormányhivatal járványügyi vizsgálatot készít, felveszi a kapcsolatot minden beteggel, és ha kell, a környezetükben élőkkel. Felderítik, hogy kell-e valakinek megelőző védőoltás.

A hivatal szerint az étteremhez köthető megbetegedések miatt a betegek környezetében a Népegészségügyi Főosztály munkatársai eddig összesen 200 embert oltottak be, köztük egy általános iskolai osztályban 19 diákot és egy óvodában 34 gyereket.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Otthonteremtési támogatás 2021: akár gyermek nélkül is járhat 5 millió forint!
Új lakás építéséhez járhat az áfa-visszatérítés.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked