6 °C Budapest

Ezzel bizony szinte alig számoltak a magyar cégek: komoly árat fizethetnek

2020. június 22. 15:33

A cégek közel kétharmada felkészületlenül vágott bele a biztonsági követelmények megteremtésébe a koronavírus-járvány kitörésekor - mutat rá egy friss hazai felmérése. A vállalkozások többsége az informatikai fejlesztések mellett a dolgozói képzésével javította a kiberbiztonságot. A döntéshozók a jövőben további lépéseket tesznek az IT-védelem megerősítése érdekében.

A járványügyi veszélyhelyzet alatt távmunkába költözött magyarországi vállalatok IT-biztonsági tapasztalatait összegezte a Panda Security hazai körképe. A több mint hetven kis- és közepes vállalkozás, valamint nagyvállalat vezetői körében végzett kutatás szerint a cégek 61 százalékát érte legalább részben felkészületlenül a távmunkába költözés miatti informatikai biztonság megszervezése. A válaszokból kiderült, hogy az ennek érdekében tett lépések meghatározásáról elsősorban a cégvezetők (35%), az informatikai vezetők (32%), valamint a rendszergazdák (12%) döntöttek.

Dolgozóik biztonságos munkavégzésének elősegítésére a cégek főként virtuális magánhálózat (VPN) alkalmazásával (68%), munkatársaik oktatásával (51%), végpontvédelem telepítésével (45%) és a felhasználói jogosultságok szigorításával (34%) léptek. Mindemellett a járványhelyzet adta megváltozott munkavégzés a cégek jelentős részét, mintegy kétharmadát ösztönzi valamiféle IT-biztonsági előrelépésre. A válaszadók leginkább a biztonsági képzést (32%), otthoni munkavégzésre vonatkozó IT-szabályozás létrehozását (30%), IT-biztonsági menedzsment és monitoring rendszer bevezetését, illetve javítását (30%), valamint tűzfalvédelem bevezetését vagy erősítését (23%) tervezik. 

Örömteli hír, hogy a felkeresett cégek jelentős része az otthoni munkavégzés biztonsága érdekében IT-védelmi fejlesztéseket tervez, hiszen ma már nem az a kérdés, hogy érhet-e valakit kibertámadás, hanem az, hogy mikor. Különösen előremutató emellett a munkatársak biztonsági képzésére tett szándék. Ennek fontosságát már jó ideje hangsúlyozzuk, hiszen számos esetben rajtuk múlik egy-egy betörés sikere

- mondta Gölcz Dénes, a Panda Security hazai ügyvezető igazgatója. A felmérésben megkérdezett cégek közel negyede (22%) nincs tisztában azzal, hogy érte-e őket egyáltalán betörés az elmúlt időszakban. A járványhelyzet alatt támadást szenvedett cégek majdnem fele (44%) a belső folyamatok leállásáról, hatékonyság-csökkenésről és adatok elvesztéséről (22-22%), valamint az üzletfolytonosságban történt károkról (12%) számolt be.

"Az előrejelzések szerint a jövőben egyre több kihívásra kell majd felkészülnünk, akár mint a mostani járvány okozta hirtelen távmunkára átállás, ezért minden cégnek érdemes egyben az IT-biztonság kérdését lehetőségeihez mérten napirenden tartani, mert a tapasztalatok alapján a támadások volumene ilyenkor sem csökken" - tette hozzá a szakember.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem