7 °C Budapest

Ezt rontja el rengeteg magyar kisvállalkozó: inkább csődbe mennek, de nem lépik meg

2021. február 4. 15:28

A vállalatvezetők 92 százalékánál még soha nem merült fel az értékesítés lehetősége, pedig sokszor a cég jövőjének biztosítása a tét. A tulajdonosok úgy gondolják, hogy könnyedén találnának vevőt a vállalkozásra, annak ellenére, hogy jelentős részüknek nincs pontos képe arról, hogy mennyit érhet az. Az átlátható működés és a tudatos marketingstratégia azonban aranyat érhetnek, a vezetők jelentős része ezekben látja a legnagyobb fejlődési lehetőséget. A jelenlegi üzleti környezetben felértékelődik a bankok szerepe: az értékesítés folyamatába egyre többen vonják be a pénzintézeteket.

A Budapest Bank kétévente készíti el reprezentatív kutatását, amelyben közel 600 magyar kis-, és közepes vállalkozás vezetőváltását és cégértékesítésének lehetőségeit méri fel. Az eredményekből kiderült, hogy a tavalyi évben - főleg a vírushelyzet kezelésének feladatai miatt - látványosan háttérbe szorult a vezetőváltás, a cégvezetők csupán 9%-a tudott az utódlással foglalkozni.

A vezetők kétharmada családon belül szeretné továbbadni a stafétát, azonban ez sok esetben nem lehetséges, így a cég jövőjét szem előtt tartva, a legkézenfekvőbb megoldás az értékesítés lehet. A vállalatvezetők 92%-ánál viszont még soha nem merült fel az eladás gondolata, 87%-uk pedig egyáltalán nem szándékozik értékesíteni a cégét a jövőben. Akik mégsem utasítják el az eladást, azok 40%-a a növekedés, 30%-a pedig a tőkebevonás lehetőségét látják a cég egy részének értékesítésben. Magabiztosak a vállalkozásuk piacképességében, harmaduk szerint könnyedén találnának rá vevőt, bár 20%-uk szerint pedig nem adnának érte annyit, amennyit valójában ér.

De mennyit is ér pontosan?

Mivel a cégvezetők döntő többsége nem gondolkodik eladásban, ezért a vállalat pontos értékének meghatározását sem tartják fontosnak, vagy egyszerűen csak nincs idejük ezzel foglalkozni. 79%-uk ezért még egyáltalán nem tett konkrét lépéseket ez ügyben. A vállalatvezetők 60%-ának nincsenek objektív mérőszámai, amelyek alapján meg lehetne határozni az eladási árat, ezért egyáltalán nem tudják, vagy csak megbecsülni tudják az összeget. Pedig a cégérték pontos meghatározása nem csak eladáskor, hanem számos más helyzetben, például a hitelképesség bírálatakor, részvénykibocsátáskor vagy tőkebevonásnál is elengedhetetlen fontosságú.

Az értéknövelés továbbra is fontos

Ugyan a vállalatvezetők egyharmada szerint már nincs olyan terület, amelynek fejlesztése értéknövelő hatással lenne, többségük mégis lát még fejlődési lehetőséget. A legtöbbjük számára az átlátható, strukturált működés és a tudatos marketingstratégia kidolgozása lenne a legfontosabb, de a hatékonyabb munkaszervezés és a több innováció is sokat jelentene az értéknövelésben. Ezekre pedig szívesen költenének is a vállalatok, 50%-uk saját tőkét, 22%-uk pedig bankhitelt is igénybe venne a fejlesztésekhez.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Több mint 30 éves vállalati bankolásban szerzett tapasztalatunk alapján kijelenthetem, hogy egy esetleges cégértékesítés, tőkebevonás vagy generációváltás csak akkor lehet igazán sikeres, ha a vállalatvezetők az évek során folyamatosan arra törekednek, hogy növeljék vállalkozásuk értékét. Pénzintézetként nagy felelősségünk van abban, hogy a beruházásokhoz, akvizíciókhoz vagy szervezetfejlesztéshez a megfelelő pénzügyi hátteret biztosítsuk a számukra, és amikor elérkezik a megfelelő időpont, akkor szakértő partnerként segítsük a vezetőváltást vagy a cég eladását. Úgy látjuk, hogy a bankok szerepét egyre többen felismerik, és már minden harmadik cégértékesítésbe bevonják a pénzintézeteket is

- mondta Kasziba Levente, a Budapest Bank vállalati üzletág vezetője.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm