2018. január 17. szerda Antal, Antónia

Ezt még ma intézd el, különben rengeteg pénzt bukhatsz

  • MTI
  • 2017. december 29. péntek 15:00

December utolsó napján lejár a kisadózók tételes adójára (kata) és a kisvállalati adóra (kiva) áttérés határideje.

Ha egy adózást váltó vállalkozás már januártól élni szeretne a kedvezményes adózási módok, illetve az alanyi áfamentesség előnyeivel, 31-én éjfélig az erre vonatkozó nyilatkozatot el kell juttatni az adóhivatalnak. A minisztérium közleményében arra is kitért: annak a cégnek mindenképp érdemes átgondolni a kivára-váltást, amelyiknek a bértömege nagyobb a nyereségénél vagy növekedésre fordítja vissza a profitját. Kivára váltani bármikor év közben is lehet, de a 2017-es zárás miatt legkésőbb december 31-ig célszerű dönteni.

A minisztérium kiemelte, hogy akik még idén választják a katát, amely minimális adminisztrációval és közteherrel jár, azok a teljes 2018-as évben így adózhatnak. A kata bevételi határa idén januártól duplájára, 6 millió forintról 12 millióra nőtt, a kisadózók által fizetendő adó jellemzően mindössze havi 50 ezer forint kiadást jelent.

Az alanyi áfamentességet szilvesztert követően legközelebb már csak a 2019-es adóévre választhatják a már működő vállalkozások.

Az alanyi mentesség 2018-ra akkor választható, ha a vállalkozás bevétele sem 2017-ben ténylegesen, sem 2018-ban "várhatóan, illetve ténylegesen" nem haladja meg a 8 millió forintot. A kedvező adózási mód bejelentésére szolgáló nyomtatványok a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjáról tölthetőek le, és az ügyfélkapun keresztül, illetőleg - egy kivétellel - postai úton, vagy személyesen is benyújthatóak.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban 1 milliós hitelösszeget, és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a Sberbank nyújtja (THM 10,97%), de nem sokkal marad el ettől az K&H Bank (THM 11,50%) ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a CIB Bank, a Cetelem, az ERSTE Bank, illetve a Budapest Bank kölcsönét is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

Ezek az országok a világ legnagyobb sörfogyasztói

Ha sörivásról van szó, akkor a csehek verhetetlenek. Egy új tanulmány azt vizsgálta, hogy az egyes országokban mennyi sört fogyasztottak az emberek fejenként 2017 folyamán. Tavaly egy átlagos cseh 137,38...
 

Fogadjunk, hogy eddig te sem így használtad az alufóliát

A konyha a mindennapi életünk része, sokan mégis esve-kelve mozognak benne. Úgyhogy senkinek sem árthat egy kis felokosítás. Az alufólia például csodákra képes, de azért a bikinis sütemények is megérnek...
NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

01.18-01.24
Országos

Spar

01.18-01.24
Országos

Auchan

01.18-01.24
Országos

Interspar

01.11-01.17
Budapest

Spar

01.11-01.17
Országos

Aldi

01.11-01.17
Országos

Auchan

01.11-01.17
Országos

Tesco

01.11-01.17
Országos

  Ajánlatunk