13 °C Budapest

Ezen múlhat a magyar vállalkozások sikere: ezt érdemes észben tartani!

2019. február 11. 11:36

Sokan nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a névválasztásnak, pedig döntő lehet a cég sikere szempontjából. Az OTP Business Nagykövet Program egyik résztvevője - világítástechnikai cégével - mindezt a saját kárán tanulta meg.


Egy jó név elengedhetetlen egy sikeres vállalkozáshoz, nagyon nehéz azonban megtalálni a megfelelőt, ahogy azt Zabari István, a Lumenet Kft. egyik alapítója is alátámasztja.

2012-ben Vilagitas.eu néven indultunk. Ennél rosszabb nevet nem is választhattunk volna. Rövid időn belül megjelentek a piacon a mienkhez nagyon hasonló nevű cégek a miénkhez hasonló megjelenésű weboldalakkal. Nem volt mit tenni, ügyvédhez fordultunk

 - mondta a Portfolio-nak az OTP Business Nagykövet Program résztvevője.

Véleménye szerint nagyon nehéz elrugaszkodni a konkrét terméktől, viszont érdemes egy kicsit távolabb lépni és olyan cégnevet, illetve jogvédett márkanevet kitalálni, ami könnyen megjegyezhető, könnyen kiejthető és leírható, mégis egyedi.

A Light1 névre esett a választásunk.Minden domaint bejegyeztettünk a környező országokban is, átneveztük a céget Light1Shop Kft.-re. Rengeteg pénzt és energiát fektettünk az átnevezésbe, de aztán az első, benzinkútnál kért számla kiállításánál kiderült, mindez hiábavaló volt: a pénztáros nem értette a cégnevet. Magyarországon egy angol szó és egy szám összeillesztése nem biztos, hogy működik

 - jegyezte meg. Végül néhány hónap múlva a fényáram mértékegységéből (Lumen) és az online értékesítésre való utalásból (net) született meg a Lumenet mozaik szó, majd megszerezték az összes domain végződést Európában ehhez az elnevezéshez.

Azt javaslom minden kkv-nak, gondoljon arra, hogy később akár exporttevékenységet is fog folytatni, vagyis olyan nevet válasszon, amit egy magyar, román, horvát vagy szerb nemzetiségű felhasználó, partner, vásárló is ki tud mondani

- mondta Zabari István, majd hozzátette: nagyon sokat számít egy vállalkozás sikerének szempontjából az is, hogy milyen bankot választ.

Az OTP rugalmassága számukra óriási könnyebbséget jelent. A saját bankárunkkal kényelmes az ügyintézés, egy eurós folyószámla elindításához elég egy telefon

 - mutatott rá Zabari István. A cégvezető arról is beszélt, hogy gyümölcsöző kapcsolatokra tett szert az OTP Business, tavaly ősszel indított Nagykövet Programjának keretében."Hasonló gondolkodású emberek, ha egy asztalhoz ülnek, abból csodák születhetnek" - fogalmazott az üzletember a csaknem 50 banki ügyfél részvételével, havonta szervezett rendezvényekről.

TÁMOGATOTT TARTALOM
Az OTP Business Nagykövet Program médiatámogatója a Portfolio Csoport
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem