6 °C Budapest

Ezekre a kisvállalkozókra szállt rá a NAV: egy részük már el is tűnt

2018. március 22. 08:30

Eddig 4500 ital- és áruautomatát szerelt fel felügyeleti egységgel a Magyar Posta, ami előfeltétele annak, hogy legkésőbb július 1-jétől rálásson a forgalmukra az adóhivatal - írja a csütörtöki Világgazdaság.

A Magyar Posta mintegy 28 ezer szerződést kötött étel- és italautomata-üzemeltetőkkel - közölte a lap érdeklődésére a társaság kommunikációs osztálya. Hangsúlyozták: a Nemzetgazdasági Minisztérium napokban megjelent rendelete szerint az automatákat üzemeltető vállalkozások kötelesek a felügyeleti szolgáltatóval együttműködni a felügyeleti egységek folyamatos, arányos és ütemezett beszerelése érdekében.

Összhangban áll a szakma érdekeivel, hogy az automatáknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) való bekötésének határidejét fél évvel, július 1-jéig meghosszabbították Szöllősi Balázs, a Magyar Ital- és Áruautomata Szövetség elnöke szerint.

Kiemelte: a korábban 30-35 milliárd forintos piac mára mintegy 25 milliárdosra zsugorodott, az ágazatban jelen lévő 700-800 szereplő 95 százaléka mikrovállalkozás. Két évvel ezelőtt, amikor regisztráltatni kellett az automatákat, számuk 35 ezerről 28 ezerre esett vissza.

A NAV-hoz bekötés 5000 forintos plusz áfás havi díját túl nagy tehernek tartja - mondta.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem