Ezeké a cégeké a jövő: egyre nagyobb üzlet a tudásátadás

Világgazdaság2019. június 19. 08:58

A néhány hónapos informatikusképzést kínáló vállalkozások többsége növekvő árbevétellel és nyereséggel zárta az évet a 2018-as pénzügyi eredményeik alapján. A boothcamp jellegű képzéseket nyújtó cégek közül a Codecool érte el tavaly a legnagyobb növekedést árbevétel szerint: 2017-es bevételeinek csaknem a két és félszeres forgalmat produkált, 844 millió forintot.

A Codecool februárban jelentette be, hogy 3,5 millió eurós kockázatitőke-befektetést kapott, ez pedig segíti a cég régiós terjeszkedését. Boda József alapító-ügyvezető elmondta a Világgazdaságnak, hogy az idén elindítják a bukaresti kurzusukat is. A további növekedési kilátások is biztatóak, mivel Romániában is pezseg az IT-piac. 

Tavaly januárban vezettük be az úgynevezett Mastery Based Learning metódusunkat, amely minden diákot a saját tempójában enged haladni az oktatásban, ez azt is eredményezi, hogy kéthetente engedhetünk be a rendszerünkbe újabb embereket. Ennek az időbeosztásnak köszönhető, hogy zsúfoltság nélkül tanulhat több diák párhuzamosan az oktatóközpontokban

- mondta el az ügyvezető. Azonban nem a Codecool érte el tavaly a legnagyobb árbevételt: a Training 360 összességében 2,46 milliárd forintos forgalmat ért el. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy ennek az összegnek a 32,7 százaléka a munkaerő-fejlesztési üzletágból származott - ebbe tartoznak a programozói, alkalmazásüzemeltetői, szoftvertesztelői és egyéb vállalatspecifikus informatikai képzések, illetve átképzések is. A Training 360 vezetői szerint  a növekvő igények és a kedvező piaci környezetnek tudja be a növekedést. 

A cégek elkezdték felismerni, hogy a munkaerőhiány és a fluktuáció ellen képzésekkel, átképzésekkel és szervezetfejlesztési megoldásokkal léphetnek fel a leghatékonyabban.

A Green Fox árbevétele 47 százalékkal nőtt az előző évihez képest: 393 millió forint volt a forgalma tavaly és hallgatóik létszáma is 40 százalékkal nőtt. Azonban az adózott eredménye 7 milliós veszteséget mutat.

Tavaly szeptemberben megnyitottuk az első külföldi iskolánkat Prágában, ahol már az első évfolyamra hetvenen jelentkeztek, azóta pedig már a második évfolyam fut. Sikeresen léptünk a nemzetközi piacra, ez azonban jelentős befektetést igényelt. A veszteséget ez okozta, de a hazai oktatási operáció nyereséges

- mondta el Langmár Péter, a Green Fox Academy üzletfejlesztésért felelős társalapítója.

Címkék:
vállalkozás, oktatás, penzcentrum, informatika, képzés, tudás,