Ezek a legértékesebb magyar cégek: meglepő nevek a toplistán

2019. október 30. 18:00

Gattyán Györgyé a legértékesebb magyar cég a Forbes toplistája szerint, a Docler Group értékét 208 milliárd forintra becsülte a lap. A 100-as toplistán szereplők összforgalma a tavalyi GDP 21 százalékát tette ki.


A Forbes magazin összeállította a legértékesebb száz százalékban magyar kézben lévő cégek toplistáját. A listára került száz vállalat közül 43 budapesti központtal működik, az első három helyezett közül viszont egyik sem a magyar fővárosba van bejelentve. A lista első helyezettje a 208 milliárd forint becsült értékű Docler Group (volt Gattyán Group) luxemburgi, a második helyezett  Videoton Holding Zrt. (171,5 milliárd) székesfehérvári, míg a harmadik helyen szereplő MPF Holding (166,2)  szingapúri központú.

A listán összesen négy olyan csoport van, amelyek tulajdonosai magyar állampolgárságú magánszemélyek, de a cég székhelye külföldi, az említetteken kívül a MET Csoport (Svájc) és a Gránit Pólus Csoport (Ciprus).

Mind a négy cég benne van a top tízben, összértékük 602 milliárd forint, mindössze 15 milliárddal kevesebb, mint a százas lista második felén szereplő 50 cég értéke összesen. A top 100 cég árbevétele nőtt, míg a tavalyi szereplők összforgalma a 2017-es GDP 14 százalékát tette ki, addig idén már a 2018-as GDP közel 21 százalékát (összesen 8922 milliárd forintot).

A lista első tíz helyezettje:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • Docler Group, 208,4 milliárd forint
  • Videoton Holding Zrt., 171,5 milliárd forint
  • MPF Holding, 166,2 milliárd forint
  • Gránit Pólus Csoport, 135,9 milliárd forint
  • Dayton Invest (Wing), 134,8 milliárd forint
  • Bonafarm Csoport, 122,7 milliárd forint
  • Duna Csoport, 118,5 milliárd forint
  • Jász-Plasztik Kft., 116,3 milliárd forint
  • Futureal Csoport, 95,5 milliárd forint
  • MET Csoport, 91,5 milliárd forint

A világ legértékesebb cégeinek listáját az Apple Inc. vezeti 284 544, 8 milliárd forint becsült értékkel, Ázsiában az ICBC Bank (90 309, 6 Mrd), míg Európában a holland Royal Dutch Shell (78 410,4 Mrd) az uralkodó.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem