4 °C Budapest

Ez ma a magyar kisvállalatok legnagyobb problémája: mégsem tesznek ellene semmit

2019. november 17. 17:01

Az időszűke az egyik legnagyobb kihívás a magyar vállalkozások számára. Bár mára általánossá vált a munkaerőhiány, a magyar vezetők mégis csak a harmadik helyen említették azt a legkomolyabb kihívások között. Semmire sincs ideje a magyar KKV-knak, ám valójában úgy tűnik, hogy túl könnyelműen, túlságosan bő kézzel bánnak a saját idejükkel.

“Az elmúlt 5-6 évben szinte mindenkitől csak azt halljuk, hogy folyamatos a gazdasági fellendülés, minden a legnagyobb rendben, mi azonban kíváncsiak voltunk arra, hogy mi a helyzet valójában" - magyarázza a BNI Magyarország vezetője azt, hogy miért tartották fontosnak a felmérést a magyar vállalkozók körében. Avidor András kiemelte azt, hogy különösen érdekelte őket, hogy melyeket tartják a vezetők a leghatékonyabb üzletszerzési formáknak, milyen módszerekre vágynak és egyáltalán mi hiányzik ahhoz, hogy hatékonyan működjön a kapcsolatépítés a vállalkozások között. Az egy óra alatt létrehozott értékben komoly elmaradásunk van - tette hozzá. A felmérésben közel 800 vállalkozás vezetője vett részt, akik a legváltozatosabb méretű cégeket képviselték - néhány tízmilliós árbevételű cég ugyanúgy bekerült a kutatásba, ahogyan milliárdos vállalat is, átlagban 100-500 milliós cégek voltak többségben.

“Az első érdekesség az, hogy nem a munkaerőhiányt tartják a legégetőbb problémának a magyar KKV cégtulajdonosok" - hangsúlyozta a szervezet vezetője. Hozzátette, hogy a kitöltők 70 százaléka szolgáltató cég volt, amely megfelel a magyarországi vállalatok közötti aránynak. “Emiatt is előfordulhatott, hogy nem a munkaerő a legnagyobb hiányosság, hiszen például az internet alapú vállalkozásoknál ez kevésbé mérvadó. Nem úgy a gyártó cégeknél, ahol ez egy kifejezetten sarkos pont" - mondja Avidor. 

Azt láttuk, hogy az időmenedzsmenttel adódnak a legnagyobb problémák. Egyszerűen nincs elég idő

- folytatja a BNI vezetője. Hozzátette, hogy a válaszokból az derült ki, hogy a magyar vállalkozások többsége szeretne hatékonyabban dolgozni, “ám egyszerűen nem áll rendelkezésére elegendő idő a vállalati növekedés lekövetéséhez". Némi ellentmondást jelent, hogy bár az időmenedzsmentet tartják legnagyobb kihívásuknak, amikor céljukról kérdezték őket és miben kívánnak fejlődni a többség még több ügyfelet, vevőt és vevőszerzési módszereket szeretne elsősorban elsajátítani. 

“Másik ellentmondás, hogy bár nincs elég idő, mégis, ha fejlődésről, képzésről, tanulásról van szó, akkor azt lehetőleg személyes tréningeken keresztül szeretnék elérni" - mondja Avidor hozzátéve, hogy a vállalkozók többsége, 38 százaléka még mindig a legidőigényesebb személyes képzéseket részesítené előnyben. Mindössze a válaszadók alig több mint ötöde, 23 százaléka venne részt online képzésben. “További paradoxon, hogy többen vannak, akik inkább csak saját tapasztalat alapján szeretnének fejlődni, azaz saját bőrükön megtanulva. A válaszadók több mint ötöde, 22 százaléka gondolta így." Holott a szakember szerint a tapasztalati úton történő fejlődés a leglassabb, ami megint “nehezen egyeztethető össze azzal, hogy a hatékonyságon szeretnének javítani."

Avidor András szerint “az egész egy nagy paradoxon. Azt látjuk a kutatásból, hogy olyan vállalkozók vagyunk, akik több időt szeretnénk, jobb időmenedzsmentet szeretnénk kialakítani, fejlődni is szeretnénk, mégis olyan fejlesztési csatornákat, megoldásokat preferálunk, melyek nem a legidőhatékonyabbak."

A legnagyobb üzleti szervezet vezetőjeként a különböző üzleti közösségeket, klubokat az egyik leghatékonyabb kapcsolat- (így közvetve ügyfél-) szerző és -építő fórumnak tartja. “évente 6-8 ezer vállalkozót látunk vendégül több mint 2 ezer rendezvényen" - mondja Avidor, hozzátéve, hogy itt egy helyen kap az ember üzleti ajánlást, tudást és még fejlődhet is. “Bár hiába tűnik ez egy kiváló lehetőségnek, még így is a válaszadók negyede mondta azt, hogy ismeri a klubokat, jónak tartja, de nem próbálta még ki." A kutatás alapján egyébként az emberek több, mint 70 százaléka hatékonynak tartja az üzleti közösségeket.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Érdekesség továbbá, hogy a magyar vállalkozók számára mennyire testidegen még mindig az online tanulás. “Többször előfordul egy-egy nap során, hogy felszabadul 10-20 perc, ami tökéletesen elég lenne kisebb, 3-5 perces rövid, de értékes készségfejlesztő, vagy egyéb online oktatómodulhoz. Ehelyett azonban inkább a közösségi médiában töltjük el ezt azt időt" - mondja Avidor.

“Az elmúlt 10 évben közel 20 ezer vállalkozóval találkoztam. Azt tapasztalom, hogy a szolgáltatói szektorban drasztikusan javíthatnának a hatékonyságon" - hangsúlyozza, hozzátéve azt is, hogy úgy látja a korábban említett online tanulás is még csak most kezd betörni a KKV-k közé, ennek zászlóshajója, a "Dobedu Akadémia" most nyert Magyar Brands Innovatív Márka díjat, ez is azt mutatja, hogy ez az irány helyes. “Hosszú az út, hogy hozzászokjunk az 5 perces, rövid képzésekhez".

Avidor András úgy látja, hogy az előttünk álló években jelentős változások jönnek majd a magyar KKV-k életében. A szakember szerint “három szegmensre oszthatjuk a KKV-k szegmensét. A rendszerváltástól a válságig, 2008-ig, szinte mindenki vállalkozott, betömték a piaci réseket. Ők letettek egy alapot. Ám jött a következő, 2015-ig tartó időszak, amikor már azon volt a hangsúly, hogy megtanuljunk gazdálkodni. Sokkal kevesebb forrásból kellett életben maradni. Most pedig jön majd az a vállalkozói éra, ahol mindenki a tehetségének, hatékonyságának megfelelően tud majd gazdálkodni és fejlődni egy telített, nem csak magyar szereplőkkel működő hazai piacon. Vagyis adott munkaerőből maximális hatékonysággal tudniuk kell majd értéket teremteni." A BNI vezetője vészjóslón még azt is hozzáteszi, hogy aki nem tanul meg hatékonyan dolgozni a következő években, “azt hamarosan megeszi a nemzetközi piac és egy esetleges következő válság."

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 17. szerda
Rudolf
16. hét
Április 17.
Hemofília világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm