Ennyit keresett tavaly Pataky Attila: és akkor még sehol nem volt a COVID

Pénzcentrum2020. október 8. 16:47

Bár 177 milliós árbevételt generált 2019-ben, alig termelt nyereséget Pataky Attila cége. Az Edda-frontemben P. Management Kft.-je tavaly 15,7 milliót fordított a 4 alkalmazott bérére. Patakyék egy forint osztalékot sem vettek ki a vállalatból a friss beszámoló szerint.

177 millió forintos árbevétel mellett alig termelt nyereséget Pataky Attila cége: a P. Management Kft. 2019-ben csupán 3,6 millió forint adózás utáni eredményt könyvelhetett el. Egyébként az Edda-frontember vállalatának forgalma igencsak visszaesett 2018-hoz képest, ugyanis akkor ez 228 millió forint volt - két éve még 28,8 millió forint adózott eredményt termelt a P. Management.

A cégnek négy alkalmazottja van, 2019-ben személyi jellegű ráfordításokra 15,7 millió forint ment el. Ebből kiszámolható, hogy Pataky cége átlagban havi kb. 327 ezer forintot fizetett az alkalmazottaknak tavaly. 2018-ban ugyanennyi alkalmazottal működött a cég, akkor 17,6 millió forintot számoltak el bérekre, azaz átlagban havi 366 ezer forintot alkalmazottanként, tehát egy év alatt durván 30 ezer forinttal csökkentek a bérek.

Loading...

Az adózott eredmény annak ellenére a második legalacsonyabb 2015 óta, hogy közben a P. Management árbevétele csak 2018-ban volt több ugyanebben az időszakban. Egyébként a társaság határozata alapján Patakyék tevaly egy forint osztalékot nem vettek ki a cégből, az adózott eredményt, hanem a teljes összeget áthelyezték az eredménytartalékba.

Már volt raktárkoncertjük is

Augusztusban jelentette be a kormány, hogy miután március óta nem lehetett koncerteket, fesztiválokat tartani Magyarországon, a könnyűzenei ipar megsegítésére raktárkoncerteket szerveznek 5,3 milliárd forintból. Az első előadások már szeptember 21-étől megtekinthetők voltak, ezt követően a tervek szerint egészen november végéig érkeznek majd folyamatosan az új koncertek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az Edda is részt vesz a programban, az elsők között vették fel az ő előadásukat. Nem tudni, mennyi pénzt kaptak az 5,3 milliárdos keretből, de az biztos, hogy egy raktárkoncert nemigen fedezheti a teljes koncertévadot. Úgyhogy a 2020-as év az Eddának, így Pataky cégének is nagy érvágás lesz vélhetően.

(Címlapfotó: MTI/Mohai Balázs)

Címkék:
vállalkozás, cég, eredmény, beszámoló, edda, személyi jellegű ráfordítások,