Elárulták Sebestyén Balázst: milliókat bukott

2017. március 24. 16:50

Balázs egykori üzlettársa titokban jegyeztette be még 2014-ben a Morning Show védjegyet. A brand akár 100 millió forintot is érhetett.

Sebestyén Balázs és két műsorvezető társa: Vadon Jani és Rákóczi Ferenc tavaly novemberben hagyta ott a Class FM-et, a rádió ugyanis nem tudta meghosszabbítani a frekvenciaszerződését. A korábban Morning Show néven futó reggeli műsor így a Rádió 1-hez került, ahol azóta már új néven: Reggeli Showként fut.

Balázs egykori üzlettársa, a műsorvezető tudta nélkül még 2014-ben jegyeztette be a rádiós által megálmodott nevet és logót. Meglepő, hogy sikerült neki, 2010-ben ugyanis a Morning Show ábrás védjegyét Balázsék már próbálták levédetni, de a hivatal akkor elutasította kérelmüket. Négy évvel később a férfi azonban sikerrel járt.  Lehetséges, hogy a brandéert cserébe több tízmillió forintot is kaphatott a Class FM-től - írja a Blikk.

A lap által megkeresett szakértő szerint a Morning Show-brand Sebestyén Balázsék műsorvezetésével a Class FM-en több tízmillió, de akár 100 millió forintot is érhetett. A híreket Sebestyén Balázs is megerősítette, de hozátette, üzletileg már túltették magukat a dolgon, hiszen már a Reggei Show is egy elég erős brand.

Melyek a világ legértékesebb márkái?

Persze a Morning Show név is sokat ér, de még nem érte utol a világ legértékesebbnek számító márkáit. Minden évben összeállítják a Millward Brown a globális márkákat értékelő BrandZ tanulmányát, amely fényt derít arra, hogy melyek a legértékesebb márkák a világon.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A 2016-os rangost a fogyasztói vélemények és a pénzügyi mutatók alapján egyértelműen a technológia szektor uralja, nagy meglepetésnek számít azonban, hogy az Google megelőzte az Apple-t és ezzel most megszerezte a világ legértékesebb márkájának járó kitüntetést 2016-ban. De vajon milyen márkák kerültek még be a TOP 10-be?

  • 1.Google
  • 2.Apple
  • 3.Microsoft
  • 4. AT&T
  • 5. Facebook
  • 6. Visa
  • 7. Amazon
  • 8. Verizon
  • 9. McDonald"s
  • 10. IBM

Címlapkép: MTI/ Illyés Tibor

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem