13 °C Budapest

Ebben verhetetlen a magyar tea: még csak kísérleteznek, de ez már most látszik

2020. október 27. 08:18

A Kamélia Kert az elsők között van, akik próbálják meghonosítani Magyarországon a teatermesztést és annak hagyományait. Varga Mariannát, a kert alapítója beszélt most arról, hogyan jött az ültetvény létrehozásának ötlete, illetve, hogy miért érdemes magyar teát fogyasztani. De annak is utána jártunk, mit rontunk el a leggyakrabban, mikor teát készítünk.

"Magyarországon még annyira új kultúra a teanövény, hogy nincs kártevője, sem kórokozója, így garantáltan vegyszermentesek lesznek a teáink. Tudom, honnan, melyik kertből érkeznek a levelek, ellenőrzött a minősége" - mondta el Varga Marianna a HelloVidék kérdésére, aki azt is elárulta a lapnak, milyen terveik vannak a jövőben:

Idén még lesznek teakóstoló workshopjaim, amíg lehet tartani. Jövőre pedig még két féle teanövényt fogok kutatási céllal ültetni, illetve a legnagyobb munkánk a Kamélia Kert bemutató teakert megnyitása lesz. Mivel családi vállalkozás vagyunk, úgy alakítottam ki a munkákat, hogy szezonálisak legyenek, így jusson rá időm a család, gyerekek mellett

- mondta el, és hozzátette: "Tavasztól őszig igyekszem minél többet a szabadban lenni, a munkát is kiviszem a természetbe. Ilyenkor folynak a teanövények ültetése, a szaktanácsadás, és a szabadtéri teakóstolóim, a Sétálj és kóstolj rendezvénysorozat, melynek keretében szebbnél szebb botanikus kerteket és japán kerteket járunk be, és ott teázunk. Ősztől tavaszig jönnek a benti workshopok, rendezvények, ahol teáztatok, előadások, csapatépítők és céges napok, no és dübörög a webáruház, hiszen itt a teaszezon, és a karácsony is közeleg. Ilyenkor feltöltöm a készletet, mert szép csomagolású , minőségi teákat szívesen ajándékoznak az emberek. Ha pedig valaki ennél egyedibb ajándékot szeretne adni, örökbe fogadhat egy teacserjét, melyről névre szóló oklevelet állítunk ki a megajándékozott részére, valamint egy év múlva kap egy teakóstoló csomagot a magyar teából. Hiszen az örökbefogadással nem csak ajándékot vásárolt, hanem támogatta a teaprojektünket."

A teljes interjú a HelloVidék oldalán olvasható.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm