14 °C Budapest

Durva bírságot kaphatnak a magyar vállalkozók: egy kis figyelmetlenség is elég

2019. március 10. 15:30

2019. január 1-jétől sokkal kockázatosabb hibázni az adózásban, ugyanis a bírságterhek jelentősen emelkednek. "Ráadásul bírságot kaphatnak azok is, akik a számviteli szabályokat nem tartják be, vagy nem helyesen készítik el áfa-összesítőjelentésüket - figyelmeztetnek a szakértők.

"A február 27-én megjelent NAV ellenőrzési irányelvekhez kapcsolódóan szeretnénk felhívni az adózók figyelmét arra, hogy érdemes adózásukat rendszeresen felülvizsgálni, a hibákat önkéntesen javítani, mert idén sokkal többe kerülnek a mulasztások, mint tavaly, vagyis az önellenőrzés még jobban megéri, mint korábban!" - emelte ki Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója.

Idén a késedelmi pótlék mértéke a jegybanki alapkamat kétszerese helyett a jegybanki alapkamat 5 százalékponttal növelt mértéke, napi arányos kamatszámítással. A kiszabható késedelmi pótlék mértéke a kockázatos adózók esetén is változik. Korábban ez a jegybanki alapkamat ötszöröse volt, a jövőben viszont az általános szabályok szerint számított késedelmi pótlék másfélszerese lesz. 

Az új bírságmértéket a 2019. január 1-je után esedékessé váló kötelezettségekre kell alkalmazni. A jelenlegi jegybanki alapkamat mértékkel (0,9%) számolva az éves késedelmi pótlék mértéke az alábbiak szerint alakul: 

  • főszabály 2019. január 1-től: jegybanki alapkamat + 5 százalékpont/365 nap
  • kockázatos adózó esetén 2019. január 1-től: késedelmi pótlék főszabály szerint * 150 százalék/365 nap

2019-ben sokkal jobban "megéri", ha az adózók hibáikat önként javítják, mert az önellenőrzési pótléknál a késedelmi pótléknál sokkal kedvezőbb bírságmértékeket kell alkalmazni. Az első önellenőrzéskor a jegybanki alapkamattal, vagyis 0,9 százalékkal, ismételt önellenőrzés esetén pedig a jegybanki alapkamat másfélszeresével: 1,35 százalékkal kell számolni.

Érdemes emlékeztetni az adózókat arra is, hogy 2018. július 1-től mulasztási bírságot kell fizetniük azoknak, akik az áfa-összesítőjelentéssel kapcsolatos kötelezettségeiket nem teljesítik. Az adózóra vonatkozó legmagasabb mértékű bírságot szabhatja ki a hatóság annyiszor, ahány számla érintett a mulasztásban. Emellett 2019-től mulasztási bírságot lehet majd kiszabni, ha az adózó nem követi a saját számviteli szabályzatában leírtakat, vagy a közzétett beszámolójában egy lényeges körülményt nem vagy nem teljes mértékben a valóságnak megfelelően mutat be.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Öröm az ürömben, hogy a késedelmi pótlék mértékének változása az adóhatóságra is vonatkozik: a magasabb mértékkel kell számolni az adóhatóság késedelmi kamatfizetése esetén is. Ráadásul az adóhatóságnak késedelmi kamatot kell fizetnie akkor is, ha az adózó visszatérítési igényét a hatóság jogszabálysértő döntése eredményezi.

Egyébként az önellenőrzés a hibák javítása mellett a kedvezmények utólagos kihasználására is jó lehetőség, mert az Adózás rendjéről szóló törvény új szabályai szerint ezeket már önellenőrzés keretében is lehet érvényesíteni

- hangsúlyozta a szakértő.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem