11 °C Budapest

Döbbenetes: 250 ezer hektoliter magyar borból párolhatnak le alkoholt gyógyászati célokra

2020. július 18. 11:49

A koronavírus-járvány miatt még mindig a pincékben pihen a hazai és az európai uniós borászok készleteinek java, holott lassan megkezdődik a szüreti időszak. A feleslegtől a lepárlóüzemek szabadíthatják meg a termelőket, a válságmentő intézkedésre Magyarországon mintegy 2,5 milliárd forint áll rendelkezésre.

Komoly érvágást jelentett a hazai és az európai uniós borágazatnak a koronavírus-járvány, valamint a betegség terjedését megakadályozni hivatott korlátozó intézkedések zöme - írja a Magyar Nemzet. A turizmus és a vendéglátóipar szinte teljes leállása miatt a borászatok egyik napról a másikra veszítették el piacuk jelentős részét.

A Borászati Vállalkozások Európai Bizottságának becslése szerint az unió borfogyasztása körülbelül harminc százalékkal esett vissza. Értékben a csökkenés még ennél is drasztikusabb: mivel a szupermarketek jellemzően alacsonyabb kategóriájú borokat árulnak, a bevételkiesés elérheti akár az ötven százalékot is.

Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke szerint a minőségi borokat előállító, vendéglátásba szállító borászatok eladásai akár 60-80 százalékkal is visszaeshettek a koronavírus-járvány okozta gazdasági válsághelyzet miatt.
Az el nem adott készletek az idei szőlőszüretre is komoly hatással lehetnek.

A pincékben pihenő borok az új évjárat helyét foglalják. A borászatoknak még a szüret előtt mérlegelniük kell, hogy ezek a tételek eladhatók-e

- hívta fel a figyelmet Brazsil Dávid, a HNT főtitkára. A szakember a lapnak elmondta: míg a múlt évben Magyarország maga kezdeményezte Brüsszelben a különböző piacmentő intézkedések bevezetését - a zöldszüretet és a krízislepárlást -, az idén a járvány miatt az Európai Unió alanyi jogon biztosítja a tagállamoknak a válságkezelési lehetőségek ezen módozatait.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Magyarországon ebben az évben a 2,5 milliárd forint forrással tervezett krízislepárlás kínál alternatívát azoknak a termelőknek, akik kapacitáshiánnyal vagy eladási gondokkal küzdenek. Brazsil Dávid szerint az intézkedés egyik legnagyobb előnye az, hogy mivel a lepárlóknál keletkező alkohol csak ipari vagy gyógyászati célokra használható, az alkoholtermékek piacát nem terheli tovább, ugyanakkor komoly segítséget jelenthet a járvány elleni további védekezésben. A szakember szerint a lepárló a borok alkoholtartalma alapján 56-115 forintot fizethet a termelőnek literenként.

Egy borászat legfeljebb 2000 hektoliter saját előállítású borral vehet részt a támogatásban. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint a borok beszállítására szeptember 25-ig lesz lehetőség. A HNT számításai szerint a 2,5 milliárd forintos keret hozzávetőlegesen 250 ezer hektoliter bor lepárlását teszi lehetővé.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem