17 °C Budapest

David Guetta Palvin Barbarával: együtt vezetik majd az MTV EMA budapesti online show-ját

2020. október 29. 19:59

David Guetta DJ és producer lesz Palvin Barbara műsorvezető társa az MTV EMA 2020 online showjában november 8-án Budapesten.

A rendhagyó virtuális showműsor műsorvezetője Palvin Barbara szupermodell mellett David Guetta francia DJ és producer lesz, aki az elektronikus zenei élet egyik leghíresebb előadója. A rendhagyó online díjátadón David Guetta egy különleges zenei produkcióval is készül a Széchenyi Gyógyfürdő medencéjében kialakított színpadon - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Az MTV csatornáin keresztül több mint 180 országban közvetített show történetében először kerül reflektorfénybe Magyarország. Az MTV EMA az idén a járványhelyzetre való tekintettel rendhagyó, online műsorral jelentkezik Budapestről és Londonból. Az adásban a nézők Magyarország ikonikus helyszíneit láthatják majd világszerte: David Guetta és Palvin Barbara vezetésével egy virtuális turnén vehetnek részt, továbbá a kulisszák mögé is betekinthetnek.

Palvin Barbara hangsúlyozta: hatalmas megtiszteltetés számára, hogy részese lehet ennek a rangos nemzetközi díjátadónak.

Külön öröm számomra, hogy a világhírű DJ és producer mellett mutathatom meg a világnak, hogy milyen csodálatos az országunk

- fogalmazott a szupermodell. Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az MTV EMA, a világ egyik legrangosabb és legismertebb zenei díjátadójának megrendezése hatalmas lehetőséget kínál Magyarország számára.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Magyarország és Budapest magára vonhatja akár egymilliárd ember figyelmét, hogy megmutassa Európa egyik legjobb úti célját. Ráadásul akkor lesz rajtunk a világ szeme, amikor minden nagyváros küzd a nemzetközi jelenlétért

- mondta el az MTÜ vezetője. Az 1994 óta minden évben más európai nagyvárosból közvetített rendezvény egyedülálló turisztikai reklámértékkel bír, hiszen világsztárok kíséretében Magyarország négy ikonikus helyszínét láthatják majd az adás ideje alatt a nézők. A több világsztárt is felvonultató MTV EMA 2020 hivatalos partnere ebben az évben Magyarország - áll az MTÜ közleményében.

Címlapkép forrása: MTÜ

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem